Az egészség megszerzésének és megőrzésének útja belső út, és a külső tényezők csak másodrangúak maradnak, csak támogathatják, kedvező vagy kedvezőtlen feltételeket teremthetnek a belső elindulásnak és megvalósulásnak. Aki egészséges akar lenni és elég mélyről indul el, az egészséges is lesz!
Fellengzősnek és gyanúsnak kell találnom minden egészségtant, amely gondosan elkerüli a pszichológiát és fizikai-kémiai egyoldalúságokat hirdet. Ebbe az egyoldalúságba esett a természettudományok első fellendülése idején az orvosi tudomány is, és egyszerűen elhatározta, hogy fizikából és kémiából majdcsak kitelik ez a csoda. Hogy mekkorát tévedett, azt ma (1942-ben! – szerk.) már meglehetős világossággal látjuk. Sajnos ilyen egészségtant tanítottak eddig az iskolákban. Csoda, ha ennek nyomán nem virult az egészség? Ha az üres tanok nem váltak vérré és életté?
Ha már eléggé elmerültünk a civilizációban, és nyugalmat, békét keresünk, menedéket a természetben lelünk. A kirándulásokra olyan szükségünk van manapság, mint a friss, egészséges táplálékra. Minél többet és minél kiadósabban kiránduljunk, mert ez legalább olyan fontos higiéniás cselekmény, mint a fogmosás, szájöblítés, vagy a tornaóra.
Kirándulásainkat hassa át a teljes átélés szelleme, ne zajosan, tömegbe verődve, hétköznapi témákról tereferélve járjuk az erdőt, észre sem véve a csodát, melyben haladunk, s a cél a vendéglő, ahol jó sört kapni, majd evés, ivás, dohányzás, és irány vissza.
Az igazi kirándulás, még ha többesben esik is meg, mindig magányos, egyéni élmény, mely mellett eltörpülnek a „nagy” és „fontos” ügyek, a társadalmi fonákságok, a hétköznapi gondok. Akinek ez az élmény vérévé vált, az tudja, érdemes élnie, az nem fél semmitől, eloszlanak a gondjai, az szabad emberré válik!
A közvetlen élmény, az „istenség ruhájának” tapogatása és csodálata közben az ember élvezi a nagy Egység biztonságát. Ez a leghathatósabb ellenszere a városi természetellenes életmódból származó nyavalyának, az idegességnek, kicsinyeskedésnek, hangulattalanságnak.
Ha az ember zavarba jut, bonyolódik az élete és látszólag nincs kiút – akkor térjen vissza a primitívhez, az egyszerűhöz! Olyan ez, mintha a mellékösvényeken eltévedve visszatérnénk a világos, egyenes erdei útra, hogy onnan újra megkeressük a célunk felé vezető ösvényt. Ezt kell tennie az embernek krízisei idején.
Akit a civilizált élet beteggé tett, akit a szíve kínoz, vagy az idegei hajszolnak, akinek a gyomra szenved, és a belei fájnak, ne az ágynyugalomhoz és patikaszerekhez folyamodjék, hanem keresse fel a természetet, üljön le a patak partjára, szedjen kavicsokat, tanuljon meg nézni és látni, igyék friss vizet, egyék jó, természetes, erőteljes ételeket! A vándorlás, az időszakos nomádélet, az elevenebb kapcsolat a természettel elengedhetetlen feltétele az egészség megtartásának. Hiába létesítünk parkokat, sportpályákat, stadionokat, ezek csak az izomkultúrát, versengést, tömeghatást jelentenek, de nem egészséget!
Lélektani, és így közvetetten egészségjavító hatása miatt különösen figyelmükbe ajánlom a naplemente csodálatát, mivel az alkonyi színek mélyen belénk nyúlnak, ezért lelki és ideghatásuk révén egészségjavító élményt jelentenek.
Aki belátja, hogy a belső és külső világ egyformán fontosak a harmonikus élet kialakításához, az ösztönszerűleg is helyes úton fog járni, és az emberi lehetőségek határai között legjobban tarthatja meg egészségét. Ezt kívánom szívemből minden olvasómnak.
