Keresés
Close this search box.

Inzulin? Számomra a múlté

//

Két évvel ezelőtt talán még a ma 72 éves Dr. M.V. sem gondolta volna, hogy egy alternatív terápia alapvető változásokat eredményez nála. A doktornő II-es típusú cukorbetegségét napi 22-24 egység inzulinnal tartotta egyensúlyban. Ezen kívül magas vérnyomással és némi súlyfelesleggel is küzdött.

A terápia a kezdeti 8-10 hónapos időszakban nem eredményezett számára pozitív változást. Sőt, haskörfogata is növekedett. A legtöbben a helyében ekkor minden bizonnyal abbahagyták volna a kivonatok alkalmazását, ő azonban 2010 nyarán kísérletezni kezdett, és állapotváltozásáról – szakember lévén – pontos megfigyeléseket tett. „Az adagot azért csökkentettem, mert a nagyobb adag eredménytelen volt, másrészt arra gondoltam, idős koromra tekintettel lehet, hogy nekem a kevesebb is elég. További hónapok teltek el javulás nélkül” – meséli.

Vérnyomásom stabilizálódott. Évszaktól függetlenül, a fáradékonyságom is eltűnt. Az őszülés megállt és a testemen lévő kb. lúdtojásnyi zsírdaganat (lipoma) jércetojásnyira megkisebbedett.” Elmondja, hogy hallott egy olyan 30 év körüli férfiról, akinél a kapszulák a II. típusú diabétesz tüneteit 2 hónap után egyensúlyba hozták.

Varga Gábor hatóanyag-kutató szerint, ez az eset is jól mintázza azt a tényt, hogy minden szervezet másképp működik, és ki kell tapasztalni, hogyan reagál a szervezet a hatóanyagokra. Elmondása szerint, a tudományos laboratóriumi és állatkísérletek egyes gyógygomba kivonatok hatását vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a gombák hasznosak lehetnek többek között a II. típusú diabetes tüneteinek enyhítésére, valamint a vércukor és trigliceridek csökkentésére. Előidézhetik továbbá az inzulin termelés növelését, illetve a magas vérnyomásban szenvedők vérnyomásának természetes úton történő csökkenését.

“A cukorbetegség és általánosabban a metabolikus szindróma Magyarországon is az egyik elsőszámú népegészségügyi probléma. Az ezekből a betegségekből fakadó szövődmények jelentősen megnövelik a halálozási arányokat. A helytelen életmód, zöldségekben és gyümölcsökben szegény étrend, illetve a rendszeres testmozgás hiánya jelentősen hozzájárul az említett betegségek kialakulásához. A gyógygomba kivonatok jelentősen hozzájárulhatnak a metabolikus szindróma leküzdéséhez” – teszi hozzá Varga Gábor. (x)

Információ: +36-70/423-1127, +36-30/391-80-80
www.apigenin.de, www.patkonyelv.hu, www.vargadiet.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!