50. szülinap a nőgyógyásznál
Az elképzelés mögött az a kutatási eredmény áll, mely szerint a nők többsége ilyenkor valószínűleg már találkozik a klimax tüneteivel, de általában nincs tisztában e korszak velejáróival, így azzal sem, mit tehet azért, hogy elkerülje, enyhítse, megszüntesse a kellemetlen tüneteket.
Már azzal is jelentős eredményeket érhetnek el, ha sporttal és kiegyensúlyozott táplálkozással egészséges határok közt tartják a súlyukat, korlátozzák az alkoholfogyasztást, és rendben tartják a vérnyomásukat. Ezek az életmódbeli tényezők mind komoly szerepet játszanak a súlyosabb problémák megelőzésében, így jótékonyan hatnak a szívbetegségek, a mellrák, méhnyakrák, csontritkulás vagy a demencia kialakulása ellen.
Az ötvenes éveikben járó nők igazán kitűnő munkaerők: a gyermekeik már felnőttek, nincs szükségük folytonos anyai jelenlétre, ráadásul ekkorra komoly munkatapasztalatot is maguk mögött tudhatnak.
Emellett azonban érdemes figyelmet fordítaniuk a menopauza idején jelentkező esetleges tünetekre, hogy elkerüljék a komolyabb betegségek kialakulását, melyek megakadályozhatnák munkavégzésüket.
Éppen ezért az egyéneknek és a közösségnek is nagyon fontos, hogy a nőket felkészítsék a menopauzára, csökkentsék a kellemetlen velejárókat és a rizikófaktorokat, javítsák az életminőséget. Ez a fajta felkészítés és kezelés ma Magyarországon kizárólag a menopauza kezelésében jártas nőgyógyászokra hárul.
Kell-e a hormonpótlás?
A menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll, a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik.
Ennek a korszaknak számos kellemetlen velejárója lehet, mint például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvás- és hangulatzavarok, a vizelettartási nehézségek, a hüvelyi diszkomfort, szárazság, illetve a súlygyarapodás. Mivel a változókori tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról.
Sok esetben valóban szükséges a hiányzó hormonok pótlása, ez esetben a szakembernek a lehető legkisebb, de még hatékony mennyiséget kell tudni beállítania. A döntés megszületése előtt a páciensnek mindenképpen szükséges részt vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség mérésen, ultrahangon, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészséget és a kellő információkat figyelembe véve, a páciensnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést.
A hormonpótlást feltétlenül egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll mellett lehet csak biztonságosan alkalmazni.
Emellett minden esetben fel kell világosítani a nőket saját felelősségükről: akinek elhízás miatt a BMI-je 35 fölött van, annak jelentősen megnő az esélye a szív-érrendszeri betegségekre, a stroke-ra, a magas vérnyomásra, cukorbetegségre, sőt, a mellrákra, és más daganatfajtákra is.
Be kell látni, hogy a testsúly normalizálása, és egyéb egészséges életmódot eredményező szabályok betartása jelentősen kellemesebbé és kockázatmentesebbé teheti a menopauza éveit.
Hacsak nem túl komolyak a tünetek, már néhány életmódbeli változtatással – a napirendbe iktatott sporttal, a stresszt levezető relaxációval, meditációval, jógával vagy más módszerekkel is megkönnyíthetjük a mindennapokat. Hasznos lehet a hűvös, kiszellőztetett hálószoba, a koffein mérséklése, a medenceizmok megerősítése tornával, ám szexuális problémák esetén javasolt nőgyógyászhoz fordulni.
Hogyan segíthetünk magunkon?
Elhízás és csontritkulás
Hőhullámok és éjszakai izzadás
Alvászavarok
Vaginális diszkomfort és szárazság
Dr. Demjén László
nőgyógyász, menopauza-szakértő
www.oxygenmedical.hu