Keresés
Close this search box.

Prosztata, a férfi öntudat szerve

//

A psziché hatása a prosztatában is döntő módon megmutatkozik, csak könnyebb elkendőzni, nem válik annyira nyilvánvalóvá, mint arcunk pirulása.

Prosztata, a férfi öntudat szerve

Minden inger (gondolat, érzelem, behatás) ingerületet vált ki a szervezetben, vagyis kémiai jellé kódolódik. Ezek behatolva a sejt belsejébe, hozzáférnek annak örökítőanyagához, így képesek megváltoztatni a sejtek szerkezetét, ezáltal akár a szerv további sorsát is. A sejtmag belsejében lényegesen több örökítőanyag, passzivitásban várakozó „program” van, mint ami egy életen át aktiválódhat. Talán ez a szabad akarat?

Élhetünk úgy, hogy bizonyos programok ne induljanak be, de életmódunkkal ki is provokálhatjuk azokat. Életstílusunkon, a külső és belső körülményeken múlik, hogy A, B vagy C-terv valósul meg. A lehetőségek tehát belénk vannak kódolva, s ez igaz a prosztatára is.

Ez a kis szerv azonban nem minden hatásra érzékeny. Véleményem szerint, az általános negatív stresszen kívül, főként a következő területeken létrejövő érzelmek válthatnak ki olyan belső állapotot, mely hatással lehet rá: teljesítmény miatti aggódás; önmagam elfogadása és elfogadtatása; nagyon akarok valamit; nem kívánom, de megteszem; megerőszakolva érzem magam; nem vagyok „elég”, más értékesebb, mint én; nem vagyok megfelelő szexuális partner vagy társ; nem vagyok képes utódot felmutatni; két férfi versengése a nőért; alá-fölérendeltség. A szerv épségét tehát, a szokások mellett érzelmeink is befolyásolják, melyeket nem érdemes elbagatellizálni, mert előbb-utóbb felhívják figyelmünket a megoldandó területre.

A prosztata anatómiai elhelyezkedését nézve, nem is érti az ember, hogy miért épp ott a helye, mintha máshol már nem fért volna el. Két salakot tároló szerv van a közvetlen szomszédságában, ami nem zavaró mindaddig, amíg jól működik. Mellette nagyon fontos idegek futnak, melyek sérülése egy esetleges műtét során, sajnos meghatározó lehet a férfiasság szempontjából. Jó hír viszont, hogy a prosztata alsó része ráfekszik egy tudatosan működtethető izomlemezre, melyen kereszztül tornagyakorlatokkal közvetlenül hatni tudunk rá.

A prosztatát a tesztoszteron hormon ösztönzi munkára. Magas szintje, illetve rendszeres felhasználása, azaz a „férfi üzemmód” védi a prosztatát, mérete kicsi, jól funkcionál. Az évek előrehaladtával, a hormonszint csökkenésével, az 5 alfa reduktáz enzim hatására a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná alakul, mely női jellegű hormon, és hormonális átminősülést eredményez. Míg a férfit az utódbiztosítás vágyának erős késztetése hajtja, addig bőségesen van férfihormon. Amikor a nagypapa körül szaladgálnak az unokák, akkor a gyengédséget biztosító nőies hormonok segítik a szükséges kötődést. A nőknél ugyanez játszódik le, csak fordítva.

Az andropauza tehát egy új életszakasz, s nem a változás betegít meg, hanem ha azt veszteségként, nem elfogadva éljük meg, ez válik feszültségforrássá. Ha a prosztata mirigyeinek váladéka folyamatosan termelődik, de nem ürül, feszíti a járatokat, melyek kitágulnak. A göbképződés tehát egy alkalmazkodási folyamat eredménye.

A prosztata meghálálja a mozgást, mozgatást. Nagyapáinknak a földeken dolgozva nem volt prosztatagondjuk. A hasi szervek intenzív munkának voltak kitéve, így a prosztata védve volt. Ma már nem kell a kaszálóra mennünk, alhasi tornagyakorlatokkal és rendszeres szexualitással is hasonló hatást érhetünk el. Ne feledjük: a hosszantartó szex gyógyító hatású, ne siessük tehát el! A hosszantartó mozgás hatására fokozódik a prosztatán átfolyó, hatni képes férfihormon mennyisége, nő a szerv oxigén- és tápanyagellátása, javul a salakanyagok ürülése, fokozódik a mirigyek munkája, összehúzódása, így tökéletesebb az ürülés, megszűnik a feszítő érzés. A jó minőségű szex testi-lelki gyógyír, s már vissza is kanyarodtunk a kiinduló ponthoz: a pszichéhez!

 

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!