Keresés
Close this search box.

Méregtelenítés a bélrendszer hidratálásával

//

Szervezetünk tiszta, működőképes állapotának fenntartásához elengedhetetlen a méregtelenítésben, salaktalanításban résztvevő szervek „rendeltetésszerű” funkciójának megőrzése, annak megfelelő támogatása. Mit kell ehhez tennünk? Elegendő folyadékpótlással már mindent megoldottunk?

Méregtelenítés
a bélrendszer hidratálásával

Testünk folyamatos méregtelenítése, salaktalanítása több szerv, szervrendszer összehangolt működése révén valósul meg. Legnagyobb kiterjedésű méregtelenítő szervünk, bőrünk külső-belső ápolásával – a krémezésen kívül megfelelő táplálkozással és folyadékfogyasztással – nemcsak szépségünket, de immunrendszerünket és a méregtelenítő funkciót is támogatjuk.

Tüdőnk a gázcserén kívül fontos méregtelenítő funkciót lát ennek, melyet „pihegés” helyett a helyes légzéstechnika elsajátításával, és kora reggel, tiszta levegőn végzett légző-gyakorlatokkal tudunk támogatni.

Vesénket nemcsak mennyiségi, de minőségi – azaz tiszta – folyadékfogyasztással segíthetjük, illetve azzal, hogy nem hagyjuk kihűlni, eleget pihenünk, s nem merítjük ki a végletekig energiatartalékainkat.

Májunk érdekében – a folyadékfogyasztáson kívül – száműzzük táplálkozásunkból a vegyszereket, adalékokat, tartósító szereket, és csak annyi és olyan gyógyszert fogyasszunk, ami már nélkülözhetetlen!

Fentieket teljesítve sem tettünk még eleget immunrendszerünk legfőbb része, azaz bélrendszerünk jó működéséhez szükséges feltételeknek.

Egészségünk szinte minden aspektusára kihat bélflóránk minősége, összetétele. Egyensúlyi állapotának fenntartásához tudatos, egészséges táplálkozás, ezen belül is nagy mennyiségű, jó vízmegkötő képességű élelmi rost szükséges. A finomított élelmiszerek közismerten rostszegények, az általunk elfogyasztott folyadék nagy része pedig felszívódik, csak kisebb része marad a béltartalomban. A bélflóra táplálását prebiotikumként szolgáló rostanyagok bevitelét és a bélrendszer hidratálását egyidejűleg szolgálja a Prim-biotikumnak elnevezett mikro rostanyag, mely saját súlyának akár 100-szorosát kitevő vízmennyiséget képes megkötni. Ezáltal biztosítja az egészségünk alapját képező bélflóra kialakulásához és fennmaradásához szükséges közeget. (x)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!