Keresés
Close this search box.

Damanhur

//

A fenntartható jövő – megvalósult álom

Damanhur

Európa legnagyobb működő ökoközössége Oberto Aira-udi (alias Falco) álmaként jött létre 1975-ben, s mára egész mozgalommá fejlődött. Az öko-társadalom 500 teljes jogú polgára mellett, több mint 1000 együttműködő, a közösségben dolgozó tagjuk van.

Saját politikai és pénzügyi struktúrával rendelkeznek. Több mint 60 vállalkozást működtetnek, melyek a közösség igényei alapján, annak szükségleteit elégíti ki. Az együttműködésre és szolidaritásra épülő gazdasági struktúrát szolgálja saját helyi pénzük, a „Credito”, mely kamatmentes, kizárólag a közösség tevékenységcseréjét, a közös célok megvalósítását szolgálja. Az egyéni gyarapodás és megtakarítás nem cél, minden többletet közösen használnak fel.

500 hektárnyi területükön a lakóközösségek – nucleo-k – szétszórva helyezkednek el. Tevékenységüket főként stúdiókban, laborokban és farmokon végzik. Ide sorolható többek között az ökológiai növénytermesztés, állattartás, élelmiszerek gyártása, biobolt működtetése, idősek gondozása, orvosi rendelő, meditációs központ, turizmus kiszolgálása, vendéglátás, kulturális központ, templomok gondozása, művészeti, képzőművészeti tevékenység, alternatív, megújuló energetikai technológiák kifejlesztése, kutatómunka és sokféle mesterség.

Az ökofaluban az üzemanyag-önellátás érdekében kisméretű biodízel-üzemet működtetnek. Saját napilapot adnak ki, iskolát működtetnek, évente több tízezer látogató vesz részt programjaikon.

Sziklákba vájva kialakították a világ legnagyobb földalatti kápolnarendszerét, templomrendszerét, az „emberiség templomát”, melyben ötvözik az emberiség által örökölt ősi – babiloni, egyiptomi, asszír, atlantiszi – tudást és hitrendszereket. A nyílt közösségi helyen pedig katolikus miséktől, a buddhista meditációkon keresztül, a sámáni szertartásokig többféle esemény zajlik, a vallásszabadság jegyében.

Emellett az is megfér, hogy az egyik lakóközösség – saját döntése szerint – a fák lombkoronaszintjében készített magának lakást, s ott éli mindennapjait természet közelben. Itt az erődben folytatják növényekkel végzett biofeedback kísérleteiket, melynek során a növények elektromos ellenállását zenei hangokká alakítják, s azt meditációs zeneként, vagy koncerteken hallgatják. A kutatás rámutat arra, hogy a növényeknek lelkük van, és lehetséges az ember és a növény közti kétirányú kommunikáció, illetve maguk a növények is folyamatosan kommunikálnak egymással (általunk nem érzékelhető módon). Elmondásuk szerint, azon dolgoznak, hogy – elektromos érzékelők útján – egy adott növényre bízzák az üvegház működtetését (szellőzési rendszer beindítása állott levegő esetén, az öntözőrendszer beindítása vízhiány esetén, a gondozó számára az ajtó kinyitása annak érkezésekor).

Több különleges dologgal is foglalkoznak, az egyik az ún. „selfic” tudomány, amely a finomenergiákra gyakorol hatást tekercses, kristályos berendezések és ékszerek segítségével. Több éves kutatásuk alapján sokféle terméket kifejlesztettek egyénileg programozva, vagy csoportos célokra, mindenféle bajokra (fájdalmakra, tisztulásra, betegségekre, álmatlanságra, mobiltelefonsugárzás-védelemre, koncentráció növelésére stb.).

A MAG Vagy Média 13 perces filmbemutatót készített Damanhur életéről, amely megtekinthető a youtube.com-on.

www.damanhur.org

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!