Keresés
Close this search box.

Gyógyfüves Mesterbalzsam az évezredes népi bölcselet tükrében

//

Az emberi test legnagyobb szerve a bőr, amely kapcsolatot teremt a külvilág és a belső miliő között. Dúsan át van szőve apró hajszál- és nyirokerekkel, idegvégződésekkel, és – a keleti filozófiák szerint – a bőr alatti kötőszövet létfontosságú energiapályáival, az ún. meridiánokkal. A bőr megjelenése híven tükrözi az egész szervezet mindenkori állapotát.

Gyógyfüves Mesterbalzsam
az évezredes népi bölcselet tükrében

Nincsen új a nap alatt, nagyanyáink ezzel kenték magukat!

Mindez részben igaz fordítva is. Azaz, a gondos bőrápolás elősegíti az egész szervezet harmóniáját. Bőrünk immunológiai szempontból is kitüntetett szerephez jut, mert a rajta lévő „savköpeny”, és a vele szimbiózisban lévő mikroflóra elsődleges védelmet nyújt az egész szervezetnek.

Az évezredes népi bölcselet, a nagy folyam-menti kultúrák számos gyógynövényt használtak fel a szervezet, és így a bőr általános állapotának javítására is, melyeket ma is alkalmaznak egyrészt a kozmetológia, másrészt az egészségkultúra számos területén. A HillVital rendszer ezeket az ősi, és az azóta eltelt évezredek tapasztalatait hasznosítva alkotta meg gyógynövény készítményeit, melyek hatóanyagai sikerrel segíthetik elő számtalan állapot jobbítását.

A balzsam számos, közismerten értékes tulajdonságú gyógynövényt – így aloe verát, árnikát, borókát, erdei fenyő magot, kakukkfüvet, kamillavirágot, kámfort, körömvirágot, kurkumát, mentolt, rozmaringot, vadgesztenyét – tartalmaz. Ezek a gyógynövények többek között vitaminokat, szénhidrátokat, ásványi anyagokat, enzimeket, thymolt, cser anyagokat, linol savat, alfa linolénsavat, kurkumint, flavonoidokat, szaponinokat, aesculint, karotenoidokat, apigenint, illetve az illóolajok széles skáláját tartalmazzák, de ki tudná felsorolni „Isten Patikájának” sokszínűségét, nagyszerűségét.

Aki szeretne ezekről a gyógynövényekről, vagy a hatóanyagok emberre gyakorolt hatásáról többet tudni, annak két lehetősége van: vagy utána néz az interneten, vagy kipróbálja mesterbalzsamot. (x)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!