Jövőd nincs készen, hanem szüntelenül készülőben van. És mindig van egy „áldott” és egy „átkozott” verzió. Minden igazi mester azt tanácsolja, hogy válaszd az áldottat. Ez a nehezebb út. Ma kevesen járják…
Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják. Aki fölfelé lát, ott lesz erős, ahol eltört, és ott legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.
Az élet művésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájékozódik. Inkább kiegyezik, minthogy háborúzzon. Inkább előbb megáll, minthogy túllépjen. Még a legszenvedélyesebb szerelmében is, megáll saját lényének telekhatáránál, és bevárja, míg a másik odaér.
Minden változik. Csak lényed legközepe, a szíved nem. A hűség azt jelenti, hogy innen, a mozdulatlan középből látod és éled az életedet. Ha kijjebb lépsz, máris elsodor az örvény.
Meglátlak, megpillantom a kívánatos lányt, aki jelenleg vagy. Mögéd nézek, s látom a járókerettel, bottal botorkáló, szemüveges, műfogsoros, öreg nénit is, akit a romboló idő formál majd belőled – és mindkettőt szeretem. Így lát a szívem. Ha nem innen látlak, nem tudok hű maradni hozzád. A hűség az örökkévalóság sejtelme a mulandóságban.
Nem tudjuk, hogy életünk drámáját még a születésünk előtt, szellemhazánkban megírtuk, magas szellemiségek messzelátó, bölcs tanácsai alapján. Amikor világra jövünk, egy angyal kitörli lelkünkből az emlékezetet, elfelejtjük, hogy ez a dráma összefügg nemcsak a saját, de szellemcsaládunk tervével is: életünk nem magánvállalkozás. A gyerek nemcsak a saját, de apja, anyja sorsát is hozza magával, és még sok-sok mindenkiét.
A földön idegenek vagyunk. „Átmenők.” Halhatatlan harcosok múlandó testben, mulandó világban, ahol csatáinkat vívjuk. A föld: hadszíntér. Régen is az volt, az is marad. A sötétség és világosság harca zajlik itt. Lehet jól élni, dalolni, jókat enni, álmokat szőni, néha még szeretni is, de azért itt szüntelen háborúság van – mert ez itt a Teremtés frontvonala. De utána hazamegyünk. Van újjászületés.
Minden célunk: égi cél. Földi cél azért nem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak „részeredményeket” lehet elérni. Ezért ha elérsz valami „célhoz”, azonnal tovább akarsz menni. Egy ház, egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Soha nem éled át, hogy „beérkeztél” – legfeljebb mások látják így. – Végtelen úton jársz!
Müller Péter
drámaíró, ezoterikus író
