100 évvel ezelőtt a szívbaj rendkívül ritka betegség volt. Ma több halálos áldozatot szed a fejlett világban, mint az összes többi halálos kór együttvéve. A szívbetegség miatt hirtelen beállt elhalálozások 90%-a olyan betegeknél fordult elő, akiknél nem ismerték fel a tényleges kockázati tényezőket.
A teljesség igénye nélkül, például a koleszterinről, mint egyik főbűnösnek kikiáltott tényezőről, még soha nem bizonyosodott be, hogy szívbetegséget okoz. Amennyiben statinok segítségével csökkentjük a koleszterint, tényleg nagyon megbetegíthetjük a szervezetünket. Úgy tűnik, inkább az alacsony koleszterinszint miatt kellene aggódnunk, amely fontos kockázati tényező a rák, az elmebetegség, stroke, öngyilkosság, májbetegség, vérszegénység és az AIDS szempontjából. Nagy német kórházakban végzett kutatások igazolták, hogy az alacsony koleszterinszintek összefüggenek a magas halálozási arányokkal. Ha a koleszterinszint lecsökkent 150 mg%-ra, háromból két páciens meghal. Az idősek otthonában pedig, a hosszú élettartam összekapcsolódik a magas koleszterinszinttel.
A New England Journal of Medicine orvostudományi folyóirat 2002-ben megjelent úttörő jellegű tanulmánya szerint, a C-reaktív protein (CRP) szintjét mérő egyszerű vérteszt alkalmas arra, hogy előre jelezze, mely betegeknél a legvalószínűbb a szívroham vagy stroke bekövetkezése. A CRP egy olyan fehérje, melyet a máj állít elő válaszként az immunrendszer által kiváltott gyulladásos reakciójára. A CRP-szint tehát, tükrözi a véredények falában a gyulladás jelenlétét és intenzitását, ez pontosabban jelzi a várható szívproblémákat, mint a vérben lévő ún. „jó” koleszterin (HDL), illetve „rossz” koleszterin (LDL) koncentrá-ciója. Ez a megállapítás azért is jelentős, mert a szívinfarktusok fele olyan embereknél fordul elő, akiknek a koleszterin szintje normális. A gyulladásnak egyébként, kulcsszerepe van nemcsak a szívbetegségben, hanem sok más megbetegedésben is, beleértve a keringési zavarokat, az érelmeszesedést, a diabéteszt és a rákot.
Talán furcsán hangzik, de nem időznék az egyéb, jól ismert „kockázati tényezők” elemzésével, ugyanis a legnagyobb rizikófaktor a szívbetegség kialakulásában: a munkával való elégedettség és a boldogság szintje. Túlzott leegyszerűsítés lenne azt feltételezni, hogy szívbetegséget csupán a stressz, a dohányzás, a túl sok evés, az alkoholizálás stb. okozhat. Ezek a kockázati tényezők nem az alapvető okai a szív rendellenes működésének, hanem inkább arra utaló jelek, hogy az illető egyszerűen elégedetlen az életével. DNS kutatások rámutattak, hogy a test összes sejtjének egészségéért felelős kettős DNS köteg hirtelen összehúzódik és megrövidül, ha félelmet, csalódást, haragot, féltékenységet, vagy gyűlöletet érzünk. Ha a boldogtalanság tartós, a betegség elkerülhetetlen, és az a szerv fogja a krónikus energiahiány miatt először felmondani a szolgálatot, amelyik a leggyengébb. Ha ez történetesen a szív, akkor az eredmény minden bizonnyal szívbetegség lesz.
Ha egy depressziós, boldogtalan emberen a kineziológiában használatos izomtónus tesztet alkalmazzuk, testének valamennyi izmát gyengének találjuk, különösen akkor, amikor épp személyes problémáin tűnődik, vagy arról beszél. Elégedetlensége kihat a szívizmaira és artériáira is. Az életben az elégedettség hiánya lebénítja az emésztési- és anyagcsere-funkciókat. Ez magas vérnyomást, magas toxicitást okoz, az összes szövet károsodását eredményezi. Akiknek a szívkoszorúerük elzáródott, nemcsak a szívük beteg, hanem az egész testük.
Ha egy orvos felismer néhány tünetet és ezeket „kikezeli „, semmit sem tett a kiváltó okok megszüntetéséért, azaz a gyógyulásért. Nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az emberi érzések sokkal erősebbek, mint bármely fizikai ráhatás valaha is lehet. Manapság folyton a betegség kockázati tényezőire helyeződik a hangsúly, s ez eltereli a figyelmet a valós problémáikról, az elégedetlenségről és boldogtalanságról, melyekre nincs bűvös recept.
Szívrohamot elszenvedett férfi betegekkel készült felmérések rámutattak, hogy közülük sokan magányosnak, meg nem értettnek érezték magukat az infarktus előtt. Az enyhébb rohamok csak ott végződtek halállal, ahol az áldozat úgy érezte, hogy a párja többé már nem szereti. Ha egy kapcsolat újra „életre” kelt az infarktus következtében, a beteg életét még egy súlyos szívroham sem tudta elvenni. Nagyon sok férfi szíve meglehetősen érzékeny, még ha ezt nem is ismerik be. A férfiember hajlamos elfojtani érzéseit, nehogy gyengesége kiderüljön, ezáltal nagy esélye van arra, hogy potenciális szívbeteggé válik. Lényegében a szívinfarktust túlélők közül azoknál, akiknek nincs bensőséges kapcsolatuk, érzelmi támaszuk, vagy nincs társaságuk, dupla eséllyel kapnak újabb infarktus egy éven belül.
Ne feledkezzünk el a „szerető érintés” gyógyító erejéről sem – hiszen ilyenkor olyan érzelemátvitel történik, mely táplálék a szívnek. Érinteni és érintve lenni legalább olyan fontos, ha nem fontosabb az egészség szempontjából, mint a kiegyensúlyozott étrend.
A szívbetegek számára különösen fontos, hogy érezzék a szeretetet, mivel szívük elveszítette az életnek az édes oldalát, az odaadó kölcsönös szeretetet. Sokan a szívinfarktusukat megelőzően elszigetelték magukat az efféle intimitástól úgy, hogy túlságosan sok terhet vállaltak magukra munkával, határidőkkel, társadalmi és egyéb kötelezettségekkel. A szerető érintés újrafelfedezésével ismét bekapcsolódhatnak a szeretet áramkörébe, melyre a szívnek nagy szüksége van.
Modern korunk járványa, a szívbetegség egyszerűen csak visszatükrözi azt a roppant nagy átmenetet, amin keresztülmegyünk érzelmi, fizikai és spirituális szinten az emberiség történelmének ebben a válságos időszakában. Mi együttesen hoztuk létre ezt a járványt, azért, hogy törődjünk az érzelmeinkkel és a félelem bolygóját a szeretet bolygójává változtassuk.
Mivel az érzelmek mentális impulzusok, amelyek kifejeződnek fizikai valóságukban, sikeresen megteremthetjük közöttük az egyensúlyt, ha eltávolítunk minden akadályt, amely a szívben, a vér- és nyirokerekben, a májban, vesékben, belekben és más szervekben előbukkan. Erről a témáról részletesen írok könyvemben.
