A menedzserszűrés nem gyógyít! A megvalósítható életmódprogram igen!

//

Hány órát dolgozik egy nap? Mennyi ideje van lazítani? Problémája van az alakjával, túlsúlyával és a terhelhetőségével? Érzett már mellkasi szúrást, légszomjat, kimerültséget? Ha csak egy kérdésre is igen a válasz, fontos lenne részt vennie egy teljes körű szűrésen.

A menedzserszűrés nem gyógyít!
A megvalósítható életmódprogram igen!

Aktív, sikeres, felkészült, hatékony – egy menedzsernek szinte mindig, minden téren a maximumot kell nyújtania. Ehhez pedig elengedhetetlen az egészség, az erőnlét és a jó megjelenés. Hiszen a munkahelyen mindig hatékonyan kell helytállni, minden pillanatban felelős döntéseket kell hozni, céget, vállalatot, embereket kell irányítani, majd este fáradtan kell tanulni a gyerekekkel vagy elvinni őket az edzésre. Mindez igazi embert próbáló feladat. De ezzel még nincs vége, hiszen egy üzletembernek vagy -asszonynak a társasági életben, az informális találkozásokon is kifogástalan külsővel kell megjelennie, ráadásul még teljesítenie is kell. Hibázni pedig, szinte nem is lehet, hiszen minden egyes döntésen emberi sorsok és vállalkozások léte múlhat. Ez pedig hatalmas felelősséggel és állandó feszültséggel jár. A több fronton való helytállás viszont, komoly egészségügyi kockázatot jelenthet. Ezért nagy hiba, ha az elfoglalt menedzser nem szentel kellő időt és energiát egészségi, fizikai és mentális állapota rendszeres ellenőrzésére és karbantartására. Holott a legkorszerűbb menedzserszűrés nem csupán a széleskörű felmérésre szorítkozik, de az erre épülő életprogrammal is hozzájárul a vezetők sikereihez.

Tudomásul kell vennünk, hogy a testünk csak addig képes egy csodálatos, önmagát javító „gépezetként” működni, amíg válogatott, gyakran önpusztító módszerekkel nem akadályozzuk létfenntartó tevékenységét. A legnagyobb jót azzal tehetjük önmagunkkal, ha tudatosabb és felelősségteljesebb életet élünk. Az átlagos menedzserszűréstől ugyanakkor senki nem lesz egészségesebb! Az csupán pillanatnyi képet ad az egészségi állapotról. Képzeljünk el egy autószerelőt, aki csak megvizsgálná az autót, megmondaná, hol van hiba, de a kijavításhoz már nem adna sem szolgáltatást, sem iránymutatást, olajszűrőt nem cserélne, a fékeket nem hozná rendbe. A modern menedzserszűrés az az autószerelő, aki minden javítást karbantartást azonnal el is végez, aki pontos irányt ad, hogyan vezesse autóját, hogy a következő átnézésnél is lehető legjobb állapotban legyen.

A teljes szűrési programban szereplő belgyógyászati-, kardiológiai-, terheléses kardiológiai és laborvizsgálaton, angiológiai, ortopédiai, ultrahangos vizsgálaton, a látás és hallás feltérképezésén, az anyajegyek és a fogak felmérésén, valamint urológiai vagy nőgyógyászati vizsgálaton túl, a páciensek célzottan választhatnak például sportkardiológiai, szív- és érrendszeri, valamint akár stressz vizsgálatokat is. A szűrések nem csak az egészségügyi, de a fittségi, erőnléti felmérésekre is kiterjednek, hiszen az egészség megőrzésének és a gyógyulásnak is fontos feltétele a fizikai aktivitás. A részletes eredményekre épülő életmódprogramok pedig azt a célt szolgálják, amire a vezetőknek a legnagyobb szükségük van: olyan megvalósítható életformát kínálnak, táplálkozási és testedzési tanácsokkal együtt, melyekkel mindenki a lehető legtöbbet képes kihozni önmagából.

dr. Sztancsik Ilona
foglalkozás egészségügyi szakorvos
oxygenmedical.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!