Keresés
Close this search box.

A szellemi leépülés oka az életmód?

//

Egyre több kutatás erősíti meg, hogy a mentális zavarok, a szellemi leépülés, az Alzheimer-kór, sőt még a depresszió sem az agy betegsége, hanem a nyugati táplálkozás okozta magas gyulladásszint és inzulinrezisztencia következménye. Ezt igazolja a nemrégiben elvégzett francia-finn INSERM vizsgálat is, melyben szoros kapcsolatot találtak a szellemi képességek hanyatlása, illetve az elhízás, cukorbetegség és szívbetegség között.

Japánban, a Kjúsúi Egyetem Orvostudományi Intézetében végzett legfrissebb kutatások kiderítették, hogy az időskori elbutulás, és egy sor egyéb mentális zavar, illetve olyan klasszikus elmebetegségek, mint a skizofrénia hátterében is az agy mikrogliasejtjeinek működésével kapcsolatos gyulladás húzódik meg.

A mikroglia makrofág eredetű idegsejt, amely a központi idegrendszer, elsősorban az agy és a gerincvelő épségéért felelős. A mikrogliasejtek olyan immunsejtek, amelyek megakadályozzák a plakkok képződését, illetve eltávolítják a már kialakult plakkokat. Az idegsejteken vándorolnak mérgek, behatolók és potenciális fertőzések után kutatva.

Az INSERM vizsgálatba 6400, 39-63 év közötti felnőttet vontak be. Megállapították, hogy az elhízott, ülő életmódot folytató, méreganyagokkal terhelt szervezetű, metabolikus szindrómában (szív-érrendszeri betegség és/vagy cukorbetegség) szenvedő alanyoknak 22%-kal nagyobb esélye volt a szellemi leépülésre, mint a normál testalkatúaknak. Előbb felsorolt tünet-együttes emelkedett gyulladásszinttel jár, amely központi szerepet játszik a szellemi leépülésben.

Számos vizsgálat kimutatta, hogy az antioxidánsok semlegesítik a gyulladáskeltő oxidatív gyököket. Így az antioxidánsokban gazdag egészséges étrend csökkenti a szellemi hanyatlás kockázatát, míg a dohányzás és a testmozgás hiánya rontja a mentális állapotot. A vizsgálat felhívja a figyelmet arra, hogy számos mentális zavar – így az időskori elbutulás is – megfelelő étrenddel és fizikailag aktív életmóddal jó eséllyel megelőzhető. Így nagyobb lesz az esélyünk rá, hogy az időskorba lépve is megőrizzük szellemi frissességünket.

Mindez azt jelenti, hogy a mentális zavarok többé nem tekinthetők olyan kórképeknek, amelyek szükségszerűen a viselkedés-lélektan és a pszichiátria tárgykörébe kell, hogy tartozzanak, ahol az olyan kezelések, mint a homloklebeny-metszés, az elektrosokk és a pszichotropikus szerek temérdek káros mentális és fizikai mellékhatással járnak.

Az Alzheimer-kutatás másik ígéretes iránya az omega-3 zsírsav védőhatásának vizsgálata. Az omega-3 egyik legfontosabb tulajdonsága a gyulladáscsökkentő hatás. Stephen Cunnane és munkatársai nagy összefoglalója szerint, a csökkent hal- és omega-3 fogyasztás fokozott Alzheimer kockázattal jár. Az omega-3 fogyasztása leginkább a kognitív hanyatlás lassítására tűnik alkalmasnak.

Rámutatnak ugyanakkor, hogy a hallal ellentétben, az omega-6 zsírsav tartalmú finomított növényi olajok közismerten fokozzák az Alzheimer kockázatát. A kutatók 13 epidemiológiai vizsgálat összegzése alapján arra következtetnek, hogy az omega-3 és tengeri hal csak folyamatosan, azaz élethossziglan rendszeresen fogyasztva véd az Alzheimer betegséggel és a szellemi hanyatlással szemben. Fontos kiemelnünk, hogy a tudatos étkezés mellett az intenzív fizikai tréning ugyancsak gyulladáscsökkentő hatású, s több vizsgálat igazolta, hogy a rendszeres testmozgás védőfaktor az időskori elbutulással és az Alzheimer betegséggel szemben.

A teljes cikk a www.tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Forrás: Case Adams – Are Mental Disorders the Result of Neuroinflam-mation? (GreenMed-Info, 2012. augusztus 24.) Fordította: Havasi Ágnes

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!