Keresés
Close this search box.

Milyen ünnepet szeretnél?

//

Közeleg, az ünnep. Készülődünk, ki csak gondolatban, ki már tevőlegesen is, s van, aki elfoglaltságai miatt, még a gondolatig sem jutott el. Mielőtt a karácsonyi ajándéklista és a menükhöz szükséges lajstrom összeállítása során elvesznénk a részletekben, érdemes egy alapvető kérdést tisztáznunk: milyen ünnepet szeretnénk?

Milyen ünnepet szeretnél?

Nem a végtelennek tűnő nyár akár több hetes szabadságát tervezzük, hanem az elölről nézve hosszú és tartalmas, utólag pedig mindig rövidnek, gyorsan elröppenőnek megélt néhány napot!

Érdemes tehát mindjárt számba vennünk, hány napról is lesz szó, ami akár munka nélkül, akár családi körben, vagy másként, de hétköznapi életünktől mindenképp eltérő módon, ünnepi tartalommal, vagy legalább ünnepi külsőségek között megadatik nekünk.

Érdemes azt is átgondolnunk, hogy ebből hány napot szeretnénk a konyhában főzéssel, mosogatással tölteni, mennyi jut a családra, vendégekre, rokonokra, ki tudunk-e mozdulni valahová pihenés, kikapcsolódás céljából, s jut-e idő arra, hogy valamilyen szokatlan programot szervezzünk magunknak vagy családunknak, ami nem része a hétköznapoknak, tehát ünnepi: örömteli, frissítő, éltető, vidám, vagy akár bensőséges, megható. Beletartozhat ebbe a körbe valamilyen jótétemény is, melyre évközben nincs időnk, energiánk, s mellyen másoknak segítünk, örömet szerzünk, ugyanakkor saját jóérzésünket is nagyban növeljük.

Életkortól, családi és szociális helyzettől, vallási és kulturális háttértől függően, sokféle ünnep, sokféle karácsony létezik. Legtöbben széles családi körben, hagyományosan, terített asztal mellett karácsonyoznak. Vannak, akik intim légkörben, szűk családban, esetleg csak párjukkal töltik e napokat, mások messzire menekülnek, otthontól, karácsonyfától, rokonoktól távol pihennek, ünnepelnek, a maguk módján.

Ki a népes családban, ki a templomi ünnepélyes szertartásban, ki a természet csendjében éli meg a saját karácsonyát. Még családon belül is előfordulhat, hogy a különböző mentalitású családtagok igényei eltérőek, ezért fontos, hogy tapintatosan, tekintettel legyünk egymásra e téren.

A Szilveszter ugyanígy, kinek hangos, kinek csendes: családban, otthon, tv előtt, vagy társaságban szórakozva, s örömteli, hogy egyre többen áldoznak pár napot vagy órát valamilyen egészséges időtöltésre, sportra, síelésre, szánkózásra, téli havas kirándulásra, sétára, vagy akár termálfürdőre.

Családtagjaink egyetértésével, akár „reformkarácsonyt” is tarthatunk, melyen az egészség jegyében szervezett programok mellett, az ünnepi menüt is megreformálhatjuk: a szokásosan megterhelő, nehezen emészthető fogások esetében, több zöldséggel és gyümölccsel legalább részben kiválthatjuk a szénhidrátokat, köreteket és cukros süteményeket.

Mindez nemcsak azért fontos, hogy kevésbé megterhelt gyomorral több kedvünk és energiánk maradjon az ünnepi programokra, testmozgásra, kirándulásra, hanem azért is, hogy a következő és az azt követő sok karácsonyon is egészségben gyújthassuk meg a gyertyákat családunk körében.

Az ünnepi koccintáshoz pedig, a lehető legegészségesebb ital a jó vörösbor, mellyel – számos kutatási eredmény szerint – 1 dl mennyiségben, akár az év minden napján koccinthatnánk, így életünk meghosszabbítása mellett, minden napot ünnepnek tekinthetnénk!

Békés, boldog, egészségben töltött ünnepet kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

a Paramedica

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!