Ha azt kérdem, „Ki vagy?”, a szívedre mutatsz. Ott vagy igazán „én”. Onnan kezdett el működni benned a saját, önálló életed. Előtte anyád szívét használtad. „Kölcsön-szíven” nőttél fel a Mama kozmoszában. Ezért senki a szeretet széttéphetetlen erejéről nem tudhat annyit, mint az anyád.
Volt idő, mikor kettőtöknek csak egy szíve volt. S amikor letéptek róla, otthagytad egyedül az övét.
Így vagy te is. Mindaz, ami történik veled, nem egyéb, mint rejtett lelki tartalmaidnak a megnyilvánulása. Tudom, hogy nem így látod – de így van.
Egyszer rájössz majd, hogy nemcsak áldozat – tettes is vagy.
Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha „nem történik semmi!” – megdöbbennél.
Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat.
Sorsod óriási tablója apró, jelentéktelen részletekből áll össze. Figyelj a futó pillanatra, sorsdöntő lehet! Aki ezt tudja, annak nincs nagy és kicsi.
Minden problémád akkor oldódik meg, amikor felülemelkedsz rajta.
A konfliktusok azon a szinten, ahol keletkeztek – megoldhatatlanok. Az életed értelme éppen az, hogy több légy, és emelkedj egyre följebb és följebb a sötétebb tudati világodból. A konfliktus pedig erre ösztönöz – mert megoldani csak bölcsességgel, megértéssel és szeretettel lehet.
Minden példaképemnek, akit követtem, magánútja volt. A világ régóta olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Csak annyira, amennyire a túlélésed érdekében feltétlenül kell.
Neked is azt mondom: járj magánúton. A saját fényed világítson, mint homlokon a bányászlámpa. És a gyermeked homlokán is gyújtsd meg a saját lámpáját. És persze, fogjátok… fogjuk meg egymás kezét! Bármennyire veszett, hazug és elvetemült a világ – egyre többen lesznek a kevesek.
Mély meditációban megtudhatod, amit csak a halálban fogsz majd átélni, hogy éned csak a földi szereped, tested pedig a jelmezed, amelyet, ha végigélted a sorsodat, levetsz.
És ráébredsz, ki az, AKI játszik benned.
Érdemes megismerkedni vele. Csodálatos élmény!
Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát – az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen rohanás.
Jó illat van a temetőkben – és az embereknek utólag eszébe jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.
Aki nem lát fölfelé, azt a bajok tönkreteszik. Aki fölfelé lát, ott lesz erős, ahol eltört, és ott lesz legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.
Lelked mélyén – Isten országában – most is béke van. Csend. Nyugalom. És boldogság, csak nem mindig tudod megtalálni.
