Keresés
Close this search box.

A csodálatos nő

//

Igazi csodának tűnik, hogy a nők petefészkeikben már születésükkor, sőt magzati korban is hordozzák az összes petesejtet, melyek közül egy-egy életük során havi rendszerességgel megérik, és lehetővé teszik genetikai állományuk átadását egy újonnan születő csöppségnek. Amennyiben ez a folyamat elindul, az már – a legtöbb esetben – maga a boldogság!

A csodálatos nő

Még nagyobb csodának tűnik, hogy az a petesejt, amelyből mi magunk kialakultunk, valójában nem anyánk, hanem nagyanyánk testében keletkezett (anyánk magzati korában), tehát ilyen formában már anyai nagyanyánk is a szíve alatt hordott bennünket. Hány, meg hány ciklust éltünk meg ezt követően anyánk testében, mielőtt „ránk került a sor”?

Egyes nők a ciklussal kapcsolatos folytonos változásokat könnyedén, mások viszont sok panasszal, fájdalommal élik meg. Kevesebb a gond, amíg ez az időszak kiegyensúlyozott, rendszeres és kiszámítható. Ám a mindennapok külső (környezeti, munkahelyi, magánéleti), illetve belső (lelki, energetikai) problémái, változásai jelentős hatással lehetnek a női ciklusra is.

Amire érdemes odafigyelni:

Fenti problémákkal forduljunk azonnal nőgyógyászhoz, hogy mielőbb fény derüljön a hormonális vagy esetleges szervi eltérésekre.

Viszonylag gyakori panasz a menzesz időpontja előtt vagy a klimax idején tapasztalt vízvisszatartás, melynek okai között szerepelhet a stressz, ételérzékenység, túlzott sófogyasztás, alacsony folyadékbevitel, túlsúly, magas vérnyomás, sőt egyéb szív-érrendszeri probléma is.

Fájdalmas menstruáció, esetenként vagy rendszeresen a ciklussal összefüggésben jelentkező alhasi görcsök, illetve a hát alsó szakaszán, deréktájon jelentkező fájdalom esetében a hormonális eltérések mellett érdemes egyes lelki tényezőket is figyelembe venni, esetleg ehhez szakember segítségét kérni.

A tünetek megjelenésekor – a tapasztalatok szerint – segíthet a holdkő használata, melyet a kismedence alsó részére fektetve javasolt a ruházattal rögzíteni. Energiája átjárja a területet és oldja a görcsös jellegű fájdalmat.

Amennyiben az orvosi kivizsgálás a panaszok hátterében nem igazol komolyabb hormonális, illetve szervi problémát, a menstruációs ciklussal, illetve a menopauzával kapcsolatos panaszok esetében természetes segítőket is igénybe vehetünk.

Remélhetőleg, e természetes anyagok segítséget nyújtanak majd mindazok számára, akiknek a fent említett tünetek idáig megnehezítették a ciklushoz kapcsolódó napjaikat. (x)

Árendás László
természetgyógyász
életmód-tanácsadó terapeuta

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!