Keresés
Close this search box.

Ajándék hónapok

//

Kedves Olvasó! Tudatában van-e annak, hogy éppen ajándékban részesül? Milyen ajándékot szokott kapni? Virágot, mely szemét, lelkét gyönyörködteti? Ebből jóval többet kap annál, mely bármekkora virágvázában elférne! Bonbont vagy bort? Igaz, az édesség és az alkohol is átmeneti kedélyjavító, ám ennél hosszabb távú energia-bomba várja Önt, ráadásul mellékhatások nélkül!

A „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van” kezdetű dalt folytathatnánk azzal, hogy ősszel pedig nyirkos, esős, szürkeség van, de a tavasz ellen aztán senkinek sem lehet kifogása! A szemfülesebbek persze elővehetik a „tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű ellenvetésüket, mert szél az bőven van – a népi mondás szerint: „böjti szelek fújnak”, ám ennek hamarosan véget vet a közelgő Húsvét.

Ajándékként, a virág, amit ígértünk ott harsog körülöttünk – bármerre nézünk – a gazdagon virágdíszbe öltözött, kellemes illatot árasztó fákon és pázsitokon.

Az édesség, alkohol és egyéb függőséget okozó doppingszerektől mentes energia-bomba pedig nemrégiben robbant kinn a szabadban – napsütés és madárdal kíséretében. Úgy tűnik, hatását még jó darabig érezteti, egészen addig, amíg élvezőit le nem veri a 40 fokos nyári forróság.

Hajdanán még a nyár is kellemes, 26-28 fokos langymeleggel kényeztetett bennünket, így a „függők”, a napfény- és természetimádók tovább élvezhették eme ajándékot. Manapság – az „éghajlatreform” eredményeként – a nyári hőség már csak nyakig a vízben, árnyas fa alatt hidegborogatással, vagy klímás helyiségben tűnik kellemesnek.

Használjuk ki tehát az előttünk álló néhány hónapot, egyrészt mert gyönyörű – már nem fázunk és még nem sülünk meg, ha a szabadban, a természetben járunk –, másrészt a kipattanó rügyekkel, a kikelő növényekkel, a zöldülő erdőkkel, a most születő kisállatokkal érkező életenergia betölt mindent, így mi is részesei lehetünk, ha nem zárjuk el magunkat előle. Hasonló meggondolásból esszük télen a csírázó magvakat, melyek – vitaminok és enzimek mellett – az új élet információját hordozzák, de a csíráztató tál meg sem közelíti a természet tavaszi varázslatát.

Mit tegyünk, hogy ne maradjunk ki mindebből? Hogyan varázsolhatunk mi is életet fáradt, esetleg fásult testünkbe-lelkünkbe?

Tartózkodjunk minél többet szabad levegőn, legalább hétvégére ne szervezzünk zárt helyen programokat! Testünk minél nagyobb felületét engedjük át a napfénynek – negyed óra alatt több D-vitaminhoz juthatunk így, mint a napi tabletták, kapszulák által. A stressz, a szellemi fáradtság gyorsabban elmúlik egy rövidebb, szabadban végzett mozgással, edzéssel, mint hosszabb passzivitással (tv előtt ülés, lustálkodás).

Együnk friss zöldeket! Akár kirándulás közben friss rügyeket, akár a napi többszöri főtt étel helyett salátákat, zöldségeket. Ideje a méregtelenítő kúrának, melyhez sok tiszta víz fogyasztása is szükséges, ami mellékhatásként szebb bőrt, jobb emésztést, hajlékonyabb testet, sőt, gyorsabb észjárást is biztosít.

Kikelet idején azonban, nemcsak az új életről, de a szerelemről is szólnunk kell! Magazinunkban nem maradunk adósok sem a szerelem és szexualitás, sem a várandósság, családtervezés, gyermeknevelés, sem pedig a női élet egyes szakaszaiban adódó panaszok természetes megoldásaival.

Hasznos olvasást, kellemes idő-töltést, örömteli tavaszi megújulást kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

a Paramedica

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!