Keresés
Close this search box.

Szemvédelem kívül-belül

//

Kevesen tudják, hogy a szemet érő fénykárosodás életünk során halmozódik, azaz a szemünket érő sugárzásmennyiség összeadódik. Ne tekintsük ezért a napszemüveget divatcikknek, hiszen a kisgyerekeknek éppúgy szüksége van rá, mint az időseknek. Fogyasszunk emellett minél több „szemvédő” táplálékot!

Szemvédelem kívül-belül

A kutatók szerint az embert élete során érő UV-sugárzás 80%-a 18 éves kor előtt történik. A kisgyermekek szeme ráadásul több UV-A sugarat enged át a retinára, mint a felnőtteké, így náluk fokozottabb a kockázat.

Az UV-sugarak elsősorban a retinát károsítják, ami fokozza az időskori vakság fő rizikófaktorának, az ún. sárgafolt-elfajulásnak a kockázatát. Ezen túl az UV-sugárzás roncsolhatja a szaruhártyát, és tönkreteheti a szemlencsét is, szürkehályogot okozhat, sőt a szem rákos megbetegedéséhez is vezethet. Leginkább az UV-B sugarak károsítják a szemet. A szabadban dolgozók, a kék szeműek és a lézeres szemműtéten átesetteknek számára feltétlenül javasolt a napszemüveg viselése.

Sokat segíthet egy széles karimájú kalap, de nem helyettesítheti a jó napszemüveget, mely 100%-os UV-védelmet biztosít. Néhány gyártó ezt „400 nanométeres UV-elnyelés” formájában jelzi a terméken. Hasznos, ha a szemüveg oldalt is véd, legyen a lencse elég nagy, a szín megválasztásánál pedig vegyük figyelembe, hogy a zöld és szürke biztosítja a legjobb színlátást, a sárga a jó képélességet, barnával pedig kontrasztosabban lehet látni, a kéket inkább vakító hóban tudjuk jól használni. Fontos, hogy a lencse ne legyen túl sötét, mert a kitágult pupilla még sérülékenyebb az UV-sugarakkal szemben. Ha kontaktlencsét viselünk, az már önmagában is véd, a legjobbak az 1. osztályú UV-blokkolók. Erős napfény esetén, még árnyékban is szükséges a napszemüveg viselése!

Szemvédő élelmiszernek tekinthetjük a magas béta karotin, azaz A-vitamin, a C- és E-vitamin tartalmú ételeket, fogyasszunk ezért sok sárgarépát, paradicsomot, piros és lila bogyós gyümölcsöket, zöld leveles salátákat és káposztaféléket. A patikákban és gyógynövényboltokban kapható szemvédő vitamin-komplexek többnyire hasonló hatóanyagokból készülnek, szedésükhöz kérjük ki orvosunk, gyógyszerészünk tanácsát.

orvostkeresek.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!