Keresés
Close this search box.

Indián nyár

//

A természet körforgásának törvénye épp úgy érvényesül az évszakok váltakozásában, mint saját életünk szakaszainak rendjében. Nemrég köszöntött ránk az a derűs, kellemes őszi idő, melyet egyesek „indián nyárnak”, míg mások „vénasszonyok nyarának” neveznek. Nem is gondolnánk, hogy e kettő között milyen óriási a különbség!

A nyár elmúltával elégedetlenek is lehetnénk, hogy már nem süt olyan hosszan és erősen a nap, a kék eget néha felhők tarkítják, reggeli ködök és hűvös esték köszöntenek ránk, de ugyanennyi erővel örülhetünk, sőt gyönyörködhetünk is. Miben?

Férfiaktól hallhatjuk, huncut mosoly kíséretében, hogy „a lenyugvó napnak is van még ereje”! És milyen igazuk van!

Ezt a hozzáállást érdemes mindenkinek magáévá tennie! Még azon hölgyeknek is, akik úgy általában mindennel elégedetlenek (biztosan mindenki látott már ilyet környezetében). Annak biztos tudatában élnek, hogy már több van mögöttük, mint előttük, elindultak „a lejtőn lefelé”, és erre gyakran emlékeztetik is magukat – ettől szájuk sarka nem mosolyra felfelé, hanem szomorúan lefelé görbül. Élethez való hozzáállásuk így vonásaikban is rögzül. Mindez – ha nem kapnak időben észhez – már-már önbeteljesítő életprogrammá is válhat, hiszen minden sejtünk, egész szervezetünk rendkívül intelligens, és mindent megtesz, hogy végrehajtsa a szavak, gondolatok és hangulatok formájában feléjük közvetített üzenetet.

Érdemes tehát mielőbb észrevennünk saját cselekedeteink és gondolataink szövevényében ezeket a destruktív, nem az ÉLET irányába mutató mozzanatokat. Ha már észrevesszük, az kitűnő, mert nyomban helyettesíteni is tudjuk őket olyanokkal, melyek felfelé, előre, azaz boldogabb és egészséget megvalósító irányba viszik életünket. Mivel ilyenkor gyorsan kell cselekednünk, érdemes jó előre összegyűjtenünk egy bármikor előhúzható készletet a motiváló, „feldobó”, örömmel feltöltő, pozitívan megerősítő gondolatokból, lelki kapaszkodókból, biztonságot nyújtó tényekből, erőforrásokból.

Szerencsésebb, ha e törekvésünkkel nem vagyunk egyedül, hanem hasonló korú sorstársakkal, barátokkal, barátnőkkel közösen végezzük életjobbító programunkat. Ez azért is fontos, mert mindenkinek vannak rossz napjai, amikor mindent borúsan lát (a gyerekeknek alig, a felnőtteknek több, az idősebbeknek még több), ilyenkor a többiek, akik éppen jobb állapotban vannak, egyrészt megértően, másrészt sokat tudnak segíteni.

Lapszámunkat szinte teljes egészében az anti-aging témának szenteltük. Igyekszünk megvilágítani az öregedés folyamatának okait, az azt elősegítő és fékező tényezőket. Ezek elolvasása után bizonyára mindenki saját életét tekintve, más és más választ fog adni címlapunkon feltett kérdésünkre: „Miért öregszünk?” Ez természetes, ráadásul az okok tudatosítása hozzásegít ahhoz, hogy tenni tudjunk ellene, s ha nem is visszafordítani, de legalább fékezni tudjuk az idő kerekét.

E célból igen jelentős választékot vonultatunk fel fiatalító módszerekből a méregtelenítéstől és anti-aging táplálkozástól kezdve az immunerősítő és szervezetünk állapotát javító módszereken keresztül egészen a testmozgásig és a szexualitásig, melynek szintén bizonyított fiatalító hatása van!

Kedves Olvasó! Örömünkre szolgál, ha lapunkból ötleteket és módszereket tud „átcsempészni” saját életébe, mellyel azt egészségesebbé, dinamikusabbá és örömtelibbé teheti. Így a bölcsességben és élettapasztalatokban gazdagabb életszakaszt is könnyebb lesz „indián nyárként” megélni.

Kívánunk ehhez jelentős motivációt, lendületet, kitartást, sok-sok humort és derűt!

a Paramedica

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!