Keresés
Close this search box.

Az alváshiány öregít

//

Ha Ön szerint a sikerhez fontos a friss, fiatalos külső, akkor a testápolás és anti-aging kozmetikai kezelések mellett, szánjon időt a pihenésre, alvásra is!

Az alváshiány öregít

Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete 7-8 óra, de nem elég, ha csak a mennyiségre figyelünk. Hangsúlyoznunk kell a pihentető alvás jelentőségét is. Ha alvás közben többször felébred, nehezen alszik el, horkol, vagy egyéb alvással kapcsolatos panasza jelentkezik, zavart szenved az alvás természetes ritmusa, azaz alvás minősége. Ennek eredményeként az érintett nem ébred frissen, arca sápadt, szeme karikás, napközben is fáradt, „gyűrött”, megviselt. Ha tehát tartósan rosszul, vagy a szükségesnél kevesebbet alszunk, az egészségünk és hangulatunk romlása mellett, nyomot hagy a külső megjelenésünkön is.

A túl kevés alvás ugyanis, a hormonrendszer működésére is hatással van: a normálisnál több kortizol hormon termelődik. A magasabb stresszhormonszint miatt nemcsak feszültebbek leszünk, de a bőrünk is megsínyli. A magas kortizolszint hatására felgyorsul a bőr rugalmasságát, feszességét biztosító kollagén lebontása, így idővel valós korunknál évekkel idősebbnek tűnhetünk. (A túl sok kortizol kedvezőtlen hatását egyébként a férfiak is megérzik, náluk a tesztoszteronszint csökkenésével lehet számolni.)

A pihenés hiánya a ráncok mellett a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a magasabb szénhidrát tartalmú élelmiszereket választani. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Az elhízás egy sor egészségre ártalmas következménye mellett, a külső megjelenésre is hátrányos, nem segíti tehát a fiatalító kúrát. Ha újévi fogadalmai között szerepelt az „álomalak” elérése, akkor első lépésként tervezze meg, hogyan tud több időt szánni a pihenésre!

Dr. Vida Zsuzsanna
neurológus, szomnológus főorvos
joalvaskozpont.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!