A Húsvét – bár különböző tartalommal – talán mindenkinek alkalmat adott rá, hogy a hétköznapokból kiszakadva, kicsit megálljon, körülnézzen kívül és belül is, valamelyest rendet tegyen a környezetén kívül saját lelkében, gondolataiban – amire egyébként sokaknak ritkán van módja.
Az irodába, lakásba zártan élők kevésbé érzékelik azt az egyre növekvő kiszolgáltatottságot, amit a kertészkedő, mezőgazdaságban dolgozó emberek élnek meg az egyre kiszámíthatatlanabb, szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt. Ők saját bőrükön érzik azt a „felsőbb erőt” (nevezzük bárhogy), mely boldogulásuk, életük, sorsuk alakulását, élő, dinamikusan változó bolygónk mindenkori viszonyainak rendeli alá. A természet összes többi teremtményéhez hasonlóan, alkalmazkodni kénytelenek az „egyszer fenn, egyszer lenn” örökérvényű törvényéhez, melynek része az árvíz és aszály, a jégeső és a perzselő napfény, minden egyéb szélsőséggel együtt. Erős hit, önbizalom és elfogadás kellett és kell ma is az ilyen életúton.
Akik e szélsőségektől távolabb, épített világunkban rendezték be életüket, a „fenn és lenn” törvényszerűségét a nyugati típusú modern világ szabályrendszerének útvesztőiben tapasztalják meg. Itt is művészet rátalálni a „mértékre”, hiszen mindenből vagy nagyon kevés, vagy túl sok van. Vagy kevés a pénz, a munka, a lehetőség, vagy annyira sok és megterhelő az ellátandó, teljesítendő feladat, határidő és felelősség, hogy már hiába van pénz, ha nem maradt ÉLET és EGÉSZSÉG. A mai világ 2-es számrendszerben működik.
Az IGEN és NEM, a VAN és NINCS kategóriái persze átjárhatóak, de a hovatartozás gyakran nem saját döntésünk eredménye. Mindez nem csökkenti felelősségünket sorsunk, életünk, egészségünk tekintetében. Hol van hát az arany középút?
Rátalálni sem könnyű, de rajta haladva élni még nehezebb. Művészet, kivételes szerencse, kegyelmi állapot vagy előrelátó, tudatos, fegyelmezett, körültekintő életvezetés.
Visszatekintve könnyebb megítélni, hogy életutunkon a döntési helyzetekben mikor kellett (volna) igent vagy nemet mondani. A jelent, pláne a jövőt nézve ez sokkal nehezebb. A lehetőségek szűkülésével, igyekszünk mindent megragadni, nem merünk semmire nemet mondani, nehogy olyat mulasszunk el, ami később fontos lehet. Emiatt egyre nehezebb batyut cipelünk, mely alatt hátunk meggörbül, életerőnk, életkedvünk és öröm-készségünk megcsappan – megkeseredünk.
Hol van hát az arany középút? Valahol, a nagyon finom érzékkel, „jövőbe-látással” kimondott IGEN-ek és NEM-ek mentén bontakozik ki, ahol az utat leszakított és le nem tépett virágok is szegélyezik.
Kedves Útitársak! Napfényes, virágokkal teli, csodás tavaszt kívánunk minden Olvasónknak!
a Paramedica
