A lábfájdalom oka sokszor máshol keresendő

//

Kutatások szerint, nem ritka, hogy a lábfájdalmak okát nem az adott területen kell keresni, mivel kisugárzó fájdalomról van szó. Amikor a vizsgálatok során már minden lehetséges okot kizártunk, érdemes a gerincet is górcső alá venni, mivel gyakran annak problémája okozza a kellemetlenséget.

A lábfájdalom oka
sokszor máshol keresendő

Lábfájdalom esetén a legtöbb ember a lábban lévő izmok, inak enyhébb húzódására, esetleg izomlázra gondol, amit pár napos pihentetéssel és megfelelő krémekkel kenegetve hatásosan ki lehet kúrálni. Előfordulhat azonban, hogy a kellemetlen, égető, zsibbasztó érzés napok, hetek múlásával sem akar javulni. Ekkor érdemes szakemberhez fordulni, hiszen a kivizsgálás során kiderülhet, hogy a fájdalom komolyabb problémára hívja fel a figyelmet, az sem ritka, amikor a gerinc betegsége okozza.

Gerincsérv

A gerincoszlop csigolyákból áll, melyek között rostos gyűrűből és kocsonyás állományból felépülő porckorongok húzódnak. Amennyiben valamilyen hatásra – például baleset, túlsúly, sportsérülés, vagy épp mozgásszegény életmód miatt – a rostos gyűrű meggyengül, úgy a benne lévő kocsonyás anyag kitüremkedik, majd amikor eléri a környező idegeket, fájdalmat generál. Ez gyakran a gerinc alsó szakaszán alakul ki, és mivel ez a terület szoros idegi összeköttetésben van az alsó végtagokkal, így gyakran a lábakba kisugárzó fájdalomban nyilvánul meg.

Isiász

Az ágyéki gerincsérv gyakori tünete az isiász, ami az itt kilépő fő idegtörzsről (nervus ishiaducus) kapta a nevét. Mivel ez az alsó végtagot is beidegzi, így gyakran lábfájdalommal jár, ami jellemzően a derék, a farpofa aló része, a comb hátsó fele, a térd külső oldala és a külső boka mentén jelentkezik.

Csípőízületi kopás

Amennyiben már régóta megmagyarázhatatlan lábfájdalommal küzd, úgy érdemes a csípő állapotát is megvizsgáltatni, ugyanis csípőízületi porckopás is járhat lábba sugárzó fájdalommal. A nagyobb igénybevételnek kitett testrészeknél ugyanis nem ritka, amikor a porc szerkezete megváltozik, elvékonyodik, majd az ízületi folyadék mennyisége csökken, sőt a csonton kinövések is keletkezhetnek. Ennek következtében az ízületi tok sérül, gyulladásos folyamatok indulnak meg, ami a lábba kisugárzó fájdalommal is járhat.

Aktív fájdalomcsillapítással a fájdalom lényegesen csökkenthető, esetenként meg is szűntethető. Attól függően, hogy mi áll a panasz hátterében, igénybe vehetünk injekciós, akupunktúrás kezelést, Guna terápiát, emellett mindenképpen törekednünk kell a fájdalom kiinduló pontjának azonosítására, és a kiváltó okokat megszüntető oki terápiára.

Dr. Váradi Éva
belgyógyász-reumatológus-fizioterapeuta főorvos
Fájdalomközpont

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!