Keresés
Close this search box.

A nyugati étrend és életmód rontja a prosztatabetegek esélyeit

//

A Cancer Prevention Research című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint a nyugati emberek étrendje és életmódja növeli a prosztatarákosok halálozási esélyét. A szerzők nyugati étrend alatt a vörös húsokban és finomított gabonákban gazdag étkezést értették.

A nyugati étrend és életmód rontja a prosztatabetegek esélyeit

A kutatás során 926 olyan rákos férfit vizsgáltak meg, akik átlagosan 14 éve kapták meg a prosztatadaganat diagnózisát. A kutatás évei alatt 333 férfi halt meg, közülük 56 a prosztatarák következményei miatt.

A résztvevőket 4 csoportra osztották az étrendjük szerint. Az első negyedhez tartoztak azok, akik döntően nyugati típusú étrenden éltek, a negyedik csoport tagjai pedig, jóval inkább gyümölcsöket, zöldségeket, halat, salátákat és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztottak. A közbülső két csoportot a két végpont között helyezték el.

Az eredmények azt mutatták, hogy a tipikusan nyugati étrenden élőknek 2,5-szer nagyobb esélyük volt a daganat végzetes kimenetelére, és 67%-kal növekedett a bármilyen más okból bekövetkező halál esélye.

Az eredményeket természetesen árnyalja, hogy a kiegyensúlyozottabb étrenden élők jóval kevesebb alkoholt és állati eredetű élelmiszert fogyasztottak, valamint jellemzően nem dohányoztak.

A prosztatarák a leggyakrabban előforduló daganatfajta az amerikai férfiak között. Az American Cancer Society szerint minden 7. férfi szembesül vele élete folyamán. Rendszeres szűréssel és korai felismeréssel azonban kezelhető a betegség.

A véranalízis során végzett PSA-teszten kívül nagyon fontosak még a szűrés más elemei is. Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintjuk a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kipréselünk.

Ezt később bakterológiailag elemzik, gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat, amelyet gyógyszerrel sikeresen kezelhetünk.

Életmódtanácsok az egészséges prosztatáért

Dr. Szűcs László
urológus főorvos
oxygenmedical.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!