Keresés
Close this search box.

A bőrfiatalítás titkai

//

A fiatalos, egészséges, szép bőr titka a külső és belső karbantartás. Ez alkalommal – formabontó módon – nem a külső kezelési lehetőségekről, hanem a bőr belülről való szépítéséről lesz szó, hiszen annak lehetőségeiről jóval kevesebbet tudunk.

A bőrfiatalítás titkai

Japán tudósok vizsgálták a probiotikumok összetett hatásait és eredményeiket a Journal of Dairy Science című szaklapban tették közzé.

Úgy találták, hogy az egészséges, élő mikroorganizmusok, baktériumok hatékonyak lehetnek a bőrbetegségekkel szemben. A Bifido-bacterium infantis 35624 nevű probiotikum például hatásosnak bizonyult a psoriasis kezelésében.

Vizsgálták a fermentált (erjesztett) tejtermékekben megtalálható Lactococcus lactis H61 nevű törzset is. A kutatásba bevont nőket két csoportra bontották, az egyiknek hagyományos joghurtot, a másiknak H61-tartalmú fermentált tejet kellett fogyasztania 4 héten keresztül, napi egyszer. A kísérlet elején és végén vizsgálatokkal felmérték a nők bőrének hidratáltságát, rugalmasságát, a melaninszintjüket és az arc faggyútermelésének mértékét. Ez utóbbi a bőr védelmi rendszerének egyik mutatója. Az eredmények azt mutatták, hogy bár a hidratáltsági szint minden résztvevőnél nőtt, az arcbőr védelmi vonala jóval nagyobb mértékben erősödött azoknál, akik fermentált termékeket fogyasztottak.

Ugyanilyen jó hatású az Omega-3 zsírsav, mely hozzájárul a bőr hidratáltságához, feszességéhez. Érdemes emellett antioxidánsokban gazdag zöldségeket, fekete bogyós gyümölcsöket fogyasztani, melyek semlegesítik a bőr öregedését gyorsító szabadgyököket.

Dr. Pellion Szilvia
bőrgyógyász szakorvos
oxygenbeautyclinic.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!