Elégedetlenek vagyunk. Általában mindenből jobbat, szebbet, többet akarunk magunknak, mint ami van. Természetes, hogy vágyaink a fejlődés egyfajta mozgató rugói, s ez rendben is van addig, amíg általunk megteremthető, reálisan elérhető javakra vágyunk. A fájdalom, keserűség, düh, elégedetlenség ott kezdődik, amikor „messzebbre nyújtóznánk, mint ameddig takarónk ér”.
Gyakran követjük el azt a hibát, hogy önmagunkat másokhoz, tehát nem ahhoz a körhöz, helyhez, adottságokhoz és lehetőségekhez mérjük, amibe beleszülettünk, ahonnan növekedni, fejlődni, kibontakozni tudtunk. Mindenki csak önmagához képest tud nagyszerűt, kiemelkedőt alkotni, a másokkal való összehasonlítás mindig sántít, és csalódáshoz, a saját teljesítmény ok nélküli leértékeléséhez vezet. Világos, hogy az etióp éhező és az amerikai milliomos gyereke nem azonos pályán „játszik”, vélhetően nem azonos „kört fut be”, de mindkettő tud önmagához méltatlan, vagy épp elismerésre méltó életet élni.
Vajon miért mondhatta egy haldokló, vak kislány, hogy „az élet gyönyörű, hálás vagyok, hogy élhettem”? Talán „onnan” nézve, még ilyen helyzetben is el lehet jutni ennek a belátására? Van-e joga ezek után bárkinek viszonylagos jólétben és egészségben bármire is panaszkodni?
Még, ha nem is vagyunk képesek életünket gyönyörűnek látni, a hála érzésével talán kezdhetnénk valamit.
Rohanhatunk egész nap, ha muszáj, de reggel, ébredés után, és este lefekvéskor érdemes lenne pár percig az említett felmérésben szereplő lista nehezen összeálló pozitív oldalának töltögetésével foglalkoznunk.
Általában a rossz dolgokon felháborodunk, a jókat pedig természetesnek tekintjük. Gondoljuk végig, mi lenne, ha ez sem lenne. Adjunk módot magunknak, örülni annak a sok vagy kevés dolognak, ami az életünkben jó. Ha sikerült már egy-kettőt találnunk, töltsük fel azokat és önmagunkat is a hála érzésével. Próbáljuk ki, mennyivel könnyebb és boldogítóbb este a hála érzésével elaludni. Reggel, ha nincs több időnk, elég, ha röviden felidézzük ezt az érzést.
Következő este nyugtázzuk az előzőleg felfedezett jó dolgok listáját, s gyarapítsuk tovább bármilyen aprósággal, melynek örülni tudunk. Így ismét a hála érzésével alhatunk el, reggel csak emlékezzünk erre.
Néhány nap vagy hét után a hála érzése egyre nagyobb helyet foglal el bennünk, s kezdi kiszorítani az eddig „dédelgetett” méltatlankodást, elégedetlenséget, melyet hajlamosak vagyunk másokkal is megosztani, megvitatni, s így már együtt bosszankodhatunk. Ne tegyük ezt!
E reggeli-esti „rutin” szokásunkká válhat ugyanúgy, mint egyéb, rendszeres napi cselekedeteink, ráadásul ettől nemcsak hangulatunk, de általános egészségi állapotunk javulását is várhatjuk.
A tél közeledtével, ahogy egyre kevesebb a meleg és a fény, egyre nagyobb szükségünk lesz ilyen jellegű erőforrásokra is. A hideg ellenére ne mondjunk le a szabadban töltött időről, mivel a kinti fény még borús időben is sokkal jótékonyabb hatást gyakorol pszichés állapotunkra, mint a mesterséges megvilágítás.
Ne feledjük, télen is van minek örülni: a téli napsütésnek; ha lesz, akkor a szép fehér hónak, a szánkózásnak, síelésnek, kirándulásnak és a hóembernek; ha olyan helyen lakunk, akkor a madáretetőbe érkező, csivitelő madaraknak; benn a kályha melegének; egy jóízű almának vagy süteménynek; a közelgő ünnepeknek…, ezt a sort inkább Ön folytassa Kedves Olvasó!
Ha nehezen menne, emlékezzen a kislányra: „AZ ÉLET GYÖNYÖRŰ!”
Megköszönve magazinunk cikkei iránti egész éves érdeklődését,
a sok-sok kérdést és pozitív visszajelzést, Boldog Ünnepeket, egészségben töltött, sikeres, örömgyűjtő Új Évet kívánunk!
a Paramedica
