Miért repülnek az évek?
Elnézem a kutyámat: egész nap heverészik, nem sajnálja az időt. Amikor az idővel kezdtem foglalkozni, rájöttem, hogy számára nem is létezik az idő. Nincs egy időtengely a fejében, amire felfűzné az emlékeit. Nincsenek céljai, amihez képest értelme lenne méricskélnie az időt, nincs elképzelése a jövőről, a múlt pedig csupán időtlen tárháza az életben maradás szempontjából fontos eseményeknek.
Az evolúció olyan, hogy mindig a meglévőhöz tesz hozzá valami újat. Az állatoknál is meglévő emlékezeti rendszerekhez az embernél hozzáadódott az epizodikus, vagy autobiografikus emlékezet, mely az időtengely mentén elhelyezett, általunk megélt, megtapasztalt élmények sorozata. Az emberré válás során fontossá vált az élmények időbeli sorrendje, hogy mi volt előbb és mi később. Ez – különösen a törzsi létben – sokkal komplexebb alkalmazkodást tett lehetővé. Az autobiografikus emlékezet emberi mivoltunk alapja. Az ember azonos a történetével. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az autobiografikus emlékezet megsemmisül. Egy Alzheimer kóros betegnél írták le, hogy napjában többször megreggelizett, ugyanazzal az élvezettel nézett végig újra és újra egy filmet, de 2 perc múlva már nem emlékezett arra, mit látott. Gondoljunk bele, mi lenne, ha az emberek nagyobb tömege így működne: csekély tere maradna az együttműködésnek, a hagyományoknak, a közös múltnak, az emberi társadalmakat összetartó és működtető elveknek. Az emberi lét epizodikus emlékezés nélkül megszűnik.
Gyermekkorunkban még végtelen hosszúnak tűntek a nyarak. Az idő múlása a húszas éveinkben kezd felgyorsulni, az idősebb emberek valóban úgy érzik, számukra gyorsabban telik az idő: egy 60 éves 1,5-szer gyorsabbnak érzi az idő múlását, mint egy 20 éves. Az élet előre haladtával egyre monotonabbá váló élet azt az érzetet kelti, hogy szinte nem is történt semmi, és máris eltelt megint egy év. Napjaink kísértetiesen egyformák – az idő sebessége pedig a napok „információtelítettségétől” függ. Testünk, környezetünk, gyerekeink napról-napra kicsit változnak, ezért nem érzékeljük az idő múlását, majd előkerül egy régi fénykép, és belénk hasít, hogy „tegnap” még fiatalok voltunk. Ezt teleszkóphatásnak nevezik: hirtelen közel hozunk időben távoli időszakot, és ilyenkor nem érzékeljük a mához vezető hosszú utat.
Rengeteg vizsgálat igazolja, hogy az érzelmek, vagy az elmeállapot jelentősen befolyásolja az időélményt. A félelmi állapotok kitágítják az időt. Balesetek után például, a túlélők arról számolnak be, hogy pár másodperc alatt szinte órákat élnek át. Depressziós embereknél is jelentősen lelassul a szubjektív időélmény, minél súlyosabb az állapot, annál lassabb a „belső óra”. Mondhatni, a depressziós ember egy óra alatt kétórányit szenved. Nem meglepő ezek után, hogy mániásoknál az időélmény felgyorsul.
Egyes állatfajok időélménye jelentősen eltér. Ezt az ún. fúziós frekvenciával lehet mérni. Az emberi szem a másodpercenként levetített 25 képet már mozgóképnek látja összefolyni, míg sok állat ezt állóképek sorozataként látja. Minél kisebb egy állat, annál gyorsabb az anyagcseréje, és annál jobban kitágul számára az idő. Egy legyet például, azért nehéz lecsapni, mert az emberi mozgást ő – a kitágult időélménye miatt – lassúnak látja, ezért bőven van ideje odébb röppenni.
Összességében a változó anyagcsere-sebesség megváltoztatja az időélményt. A lázas vagy mesterségesen felpörgetett emberek belső órája felgyorsul, azaz a külső időhöz képest gyorsabbnak élik meg a dolgokat, míg a hideg vízben való fürdőzés lelassítja a belső órát.
Aki tehát nyugalommal, higgadtan tudja kezelni a kellemetlen helyzeteket, később rövidebb időre fog emlékezni, mint akit nagy szorongással töltenek el a stresszhelyzetek. És megfordítva: aki a boldog perceket, órákat nagy intenzitással éli át, annak kitágul az idő, de akit nem nagyon érint meg a pillanat, annak az gyorsan el fog múlni. Élni az időnkkel is tudni kell!
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
