Keresés
Close this search box.

A kötődés hormonja

//

Az 1900-as évek elején ismerték fel, hogy a hipofízis hátulsó részének kivonata elősegíti a szülést, serkenti a méh összehúzódását, ezzel kivédi a szülés utáni fokozott vérzést, és serkenti a tej kiválasztását. E hatásokért felelős oxytocin nevű hormon és neurotranszmitter anyaságban betöltött szerepét vizsgálva a kutatók érdekes következtetésekre jutottak.

A kötődés hormonja

Miért van az, hogy a sosem szült nőstény patkányok agresszíven bánnak az idegen kölykökkel, de szülés után mégis odaadó anyákká válnak? Ennek kiderítésére a sosem szült nőstények agyába oxytocint fecskendeztek, s lám, az első útjukba kerülő idegen patkánykölyköt rögtön gondozásukba vették, s nekiláttak fészket építeni. Ha azonban az éppen szült rágcsáló agyában blokkolták az oxytocin receptort, a nőstény faképnél hagyta kölykeit. Világossá vált tehát, hogy a szülés és szoptatás során felszabaduló oxytocin egyben az anyai érzelmeket és az anya gyermekéhez való kötődését is elindítja. Megfigyelték ugyanakkor, hogy a császármetszéssel szült anyák még egy év után is kevesebb kontaktust teremtettek gyermekükkel, jobban aggódtak anyai rátermettségüket illetően, és hajlamosabbak voltak a depresszióra, mint a normál úton szültek, akik érzékenyebben reagáltak gyermekükre és gyakrabban foglalkoztak vele. E felismerések vezettek el oda, hogy az oxytocint a kötődés hormonjaként emlegetik.

Kötődési stílus – Az 1950-es évektől kezdték el vizsgálni az ember kötődési viselkedését, és 3 alaptípust különböztettek meg. Amikor az anya rövid időre magára hagyja a gyermeket, majd visszatér hozzá: a biztonságosan kötődő gyermek anyjához siet, és az öleléstől megnyugszik. A kötődést kerülő gyermek nemhogy anyjához sietne, de inkább rá sem néz, játszik tovább. Az ambivalensen kötődő gyermek anyjához szalad, de az ölelés nem nyugtatja meg (ezt a szorongás testi jegyeinek mérésével igazolták).

A gyermekkori kötődési stílus egy életre meghatározza az illető összes emberi kapcsolatának minőségét. Egy nő kötődési stílusából pontosan megjósolható, hogyan fog anyaként viselkedni. Egyértelműen igazolták, hogy a biztonságosan kötődő anyákban mosolygó csecsemőjük látványa magasabb oxytocin választ váltott ki. Az elhanyagoló anyák csökkent gondozói viselkedését alacsonyabb oxytocinszintjük magyarázta. Mivel az anya kötődési stílusa jelentősen befolyásolja a felnövekvő gyermek kötődését, azaz oxytocin rendszerének működését, a kérdésnek óriási jelentősége van. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy az alapvető bizalom a korai szülő-gyermek kapcsolatban alakul ki, vagy ott romlik el.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!