Keresés
Close this search box.

Évszakváltás

//

Kedves Olvasó! Körültekintve – a hideg, nedves szürkeséget látva, érezve – nehéz elhinni, hogy valami nagyon jó készülődik, szép és kellemes vár ránk. Csak győzzük kivárni! Közben viszont sokasodnak teendőink, hogy a téli fagyok utáni enyhülésben talpon maradjunk, képesek legyünk megőrizni egészségünket, erőnlétünket, s ne döntsön le lábunkról az influenza.

Évszakváltásból – a klímaváltozás
ellenére – jó esetben évente
négyet élünk meg. Van olyan,
melynek kifejezetten örülünk, s van, amit szívesen kihagynánk.
A nagy átlagot tekintve a
legnagyobb várakozás a hosszú
tél után a tavaszt előzi meg.
Amikor kitör a nyár, a fiatalok
lelkesednek a vakáció miatt, az
idősebbek pedig bosszankodnak,
mert már nem bírják a
meleget.
Az ősz – talán a globális
felmelegedésnek köszönhetően
– az utóbbi években igen kellemes évszak lett, gyakran
novemberig tart a napsütéses,
száraz idő, sőt, ha megússzuk a
korai fagyokat, még Mikuláskor
is találhatunk virágot a kertekben.
Ki érti ezt?

Ami szép a télben – persze az
ünnepeket leszámítva – az a vakítóan fehér hó és a napsütés, a kirándulás és a szánkózás, hát,
ezekből mostanában igen kevés
jut. Igyekeznünk kellett, ha legalább
egy közepes hóemberre való havat össze akartunk gyűjteni,
majd gyorsan lefényképezni
művünket, ami sajna, nem
volt tartós.

Ami tartós – most februárban
–, az a nátha, köhögés, a tél során
kiürült vitaminraktárak, a
legyengült immunrendszer következményeként.
Tél végi magazinunkban
ellátjuk tanácsokkal
a Kedves Olvasót, hogy mit
tegyen
e kellemetlen panaszok
megelőzésére, és hogyan kúrálja
magát
hatékonyan, ha már
áldozatul esett a fertőzésnek.

Sokak véleménye szerint az
öregedés nem egy lineáris folyamat,
hanem jól észrevehető
„lépcsők” mentén zajlik. Ilyen
lépcső lehet akár egy hosszú,szürke, magányos tél, vagy egy
komolyabb betegség, lelki megrázkódtatás,
megerőltető teljesítmény,
túlhajszolt időszak,
amikor erőnkön felül igyekszünk
teljesíteni, s ettől teljesen
kimerülünk, erőnket veszítjük.

Lapszámunkban komoly figyelmet
szentelünk az öregedés
témakörének, hogy legalább
azon változtatni, javítani tudjunk,
ami elkerülhető, megelőzhető
tudatos életmóddal:
megfelelő táplálkozással, rendszeres
sporttal, gondos testápolással,
végül, de nem utolsó sorban stresszoldással és elegendő pihenéssel, alvással.

Tegyük meg legalább azt, ami
rajtunk múlik!

Eredményes roboráló, fiatalító
kúrát kívánunk mindenkinek!

a Paramedica

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!