Keresés
Close this search box.

Aknék: vajon árt vagy használ a napozás?

//

Itt a nyár! Sokkal több és erősebb a napsütés, de bőven van részünk szélben és esőben is, így éppen e változékonyság elviselésére érdemes felkészíteni arcbőrünket, különösen, ha esetleg aknékkal is küzdünk.

Aknék:
vajon árt vagy használ a napozás?

Amennyiben előrelátók vagyunk, még a nyaralás előtt felkészítjük bőrünket, arcbőrüket a szokásosnál több napsütésre. A tiszta, felkészített arcbőr ugyanis jobban viseli a napsugarakat, de az időjárás viszontagságait is.

Erősen mitesszeres, pattanásos bőr esetében ugyanis előfordulhat, hogy az aknék a nap hatására begyulladnak, illetve úgymond „besülnek”. Az így keletkezett hegek pedig akár tartós nyomokat is hagyhatnak maguk után. Vagyis, ha valaki szép, egyenletes arcszínre vágyik, érdemes idejében ellátogatni a kozmetikushoz.

Enyhébb panaszok esetén akár jót is tehet a napfény a pattanásos bőrnek, de sokszor ez közel sem elegendő a gyógyuláshoz. K itágult pórusok, aknés hegek, fokozott faggyútermelés esetében a napozás mellett még inkább azt megelőzően, megfelelő kozmetikai kezelésre is szükség van. A gyulladt, pattanásos bőr tisztítása, a mitesszerek eltávolítása egy olyan kezdő lépés, mely lehetővé teszi, hogy ezt követően a felpuhított bőrön, a kitáguló pórusokon keresztül megtisztíthassuk a gyulladt, aknés területeket. Ha ez megtörtént, választhatunk az egyes célzott kezelések közül.

Jó eredmények érhetők el ózonkezeléssel, amely baktériumölő és mély fertőtlenítő hatása miatt kiválóan alkalmas a pattanásos, tág pórusú vagy seborrhoeás bőr kezelésére. Beválhat az aknelámpás kezelés is, amelynek fénysugarai kék és piros színűek. Mindkét fény hullámhossza az UV-fény tartományán kívül esik, így a bőrkárosodás veszélye nélkül, biztonsággal alkalmazható. Az aknelámpának is több változata létezik; vizsgálatok alapján a legjobb hatás eléréséhez fontos, hogy a lámpa működése közben mindkét fénytípus érje az arcot, vagy a kezelni kívánt testrészt. A hatás ugyanis csak így lehet teljes: a piros a gyulladást csökkenti, az új sejtek növekedését serkenti, a kék pedig a baktériumok elpusztításáért felel.

Komolyabb panaszok esetén jótékony hatású lehet egy mélyhámlasztás, melyet azonban inkább a nyár előtti vagy utáni időszakra érdemes időzíteni.

A mélyhámlasztásról sokan a bőr fiatalítására gondolnak, és ez az eljárás valóban remek eredményeket ígér a korai ráncképződésre hajlamos, élettelen, idősödő bőr esetében. Ugyanakkor a kezelés beválik a tág pórusú, seborrhoeás bőr korrekciójára, a fakó, sápadt, rossz keringésű bőr élénkítésére és akár a pattanásos, aknés hegek, májfoltok, szeplők eltüntetésére is.

A mélyhámlasztás történhet kémiai, szintetikus hámlasztó hatóanyagokkal vagy gyógynövények segítségével is. A kezelés során a hatóanyagok vagy a kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövénykeverék bőrbe masszírozásának hatására a régi bőrréteg néhány nap alatt egyenletesen leválik. Ebben az időszakban az arctisztításhoz speciális készítményeket kell használni, amelyek kedvezően befolyásolják a zajló folyamatot.

Mivel mind a szintetikus anyagokkal, mind a gyógynövényekkel végzett mélyhámlasztás egy korpázó és lemezes hámlást előidéző beavatkozás, fontos, hogy a kezelések alatti időszakban lehetőleg ne érje fényterhelés a bőrt, ezért jó, ha ilyenkor keveset tartózkodunk a szabadban.

Enyhébb panaszok esetén erre természetesen nincs szükség, és a megfelelő tisztítás, kezelés után nyugodtan átadhatjuk magunkat a mértékletes napozásnak, mely bőrünket szebbé, egyenletesebbé és egészséges „nyári színűvé” varázsolja.

Peterman Krisztina
gyógykozmetikus
dermatica.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!