Keresés
Close this search box.

Advent 2019 – Nem személytelenül, hanem szeméttelenül!

//

Közhely, de igaz: a gyerek nem a szép szóból vagy a fenyegetésből ért, hanem a szülői minta alapján tanulja meg a legtöbbet az életről, az őt körülvevő világról. Legyen szó étkezésről, sportról, a másokkal való kommunikációról, vagy egy ünnep megéléséről, egy biztos: a gyermek úgy fogja érezni, látni, gondolni, és (jaj, nekünk!) továbbvinni a dolgokat, ahogyan azt tőlünk eltanulta.

Nehéz a dolgunk, amikor új családi hagyományokat szeretnénk teremteni, vagy csak egyszerűen tompítani akarjuk a külvilág nyüzsgő, számító, pénzéhes hatásait. Mindez kihívás, főleg egy-egy ünnep alkalmával. Persze könnyebb lenne sodródni az árral, mindent megvenni vagy megtenni, amit „szokás”, amit „kell” vagy „illik”. Mégis – némi extra erőfeszítéssel – érdemes egy kicsit családiasabbra, egyedibbre, emberire venni a figurát.

A közelgő advent kínálja a lehetőséget az elcsendesedésre, a családi kuckózásra, a lelki dolgok átadására. Taníthatjuk ilyenkor a gyerekeket a környezet védelmére, a család fontosságára, az ünnepi készülődésre és a türelmes várakozásra.

Szervezzünk idén egy családi-élmény alapú, hulladékmentes, ugyanakkor tanító és nevelő adventet!

Íme, egy lehetséges variáció az adventi kalendáriumra! Nem kell hozzá egyéb, mint 24, akár nem egyforma befőttes üveg, melyet kibélelünk sütő- vagy szép rizspapírral, hogy megakadályozzuk a meglepi-kukucskálást…

Kezdjük a készülődést egy kis nyugival: nézzünk együtt filmet! Az első befőttes üvegbe a kiválasztott film címe kerül egy papírlapon, a film mellé a pattogatott kukoricát készíthetjük együtt.

Egy másik üvegbe „könyvtári meghívó” kerülhet. Ezen a napon beiratkozunk a könyvtárba, és elmagyarázzuk, hogy nem szükséges mindig megvennünk a könyveket, jobb, ha kikölcsönözzük őket, hisz az újra felhasználás környezetbarát!

Édesség, finomság is kerülhet az üvegekbe, de külön-külön csomagolt csokik helyett vegyünk a piacon diót, mogyorót, kesut vagy aszalt gyümölcsöt. Közben elhangozhat a tanítás: nézzünk utána együtt a neten, mi hol terem, hogyan aszalnak, tartósítanak az emberek.

Szervezzünk otthoni kuckózós, kreatívkodós, kifestős estét! Nyomtassunk mindenkinek kedvére való színezőt (igen, a felnőtteknek is), és tegyünk be valamilyen komolyzenét, jól fog jönni az alkotáshoz, elmélyüléshez!

A következő meglepetés egy családi kirándulás lehet, amit lerajzolva az egyik üvegbe rejthetünk. Vegyük elő a termoszt, a bakancsot, induljunk együtt egy erdei sétára! Gyűjthetünk falevelet, de csipkebogyót is, mert a közös hecsedlifőzés is nagyon jó program! Mondjuk el a gyermeknek, mit szabad és mit tilos tenni egy erdőben (tűzgyújtás, szemetelés, védett állatok és növények gyűjtése)!

A tél beálltakor kihagyhatatlan, lélekemelő élmény a kandallóban ropogó tűz bámulása. Ha nincs otthon kandalló vagy kályha, „hívassuk meg” magunkat egy baráthoz, vagy keressünk egy kis csárdát, ahol a házon belül tűzhely van. Beszéljük meg, s ha lehet, mutassuk is meg, hogyan kell tüzet gyújtani, a gyermek biztosan élvezni fogja.

Rejtsünk el következő napra egy kottát, melyet együtt elénekelhetünk, ha valaki hangszeren is játszik, kész is a hangulatos este!

Humorral sok feszültség oldható! Egy-egy naphoz tehetünk vicceket vagy fejtörőket, hadd agyaljon vagy kacagjon rajta a csemete!

Karácsony felé haladva beiktathatunk egy szépítkezős napot is (lányoknak hajfonással, az ünnepi frizura megtervezésével, kiválaszthatjuk a karácsonyi ünneplő ruhát), a fiúknál pedig belefér egy közös focimeccs vagy birkózós játszadozás is.

Egyik este listát készíthetünk arról, mit szeretünk a másikban, vagy miért vagyunk neki hálásak. Miért ne tarthatnánk egy hálanapot így advent idején, amikor körbeüljük az asztalt, és csupa kedvességet írunk egymásról?

A zsúfolt bevásárlóközpontokban tolakodás helyett idén készítsük otthon a mézeskalácsot, a díszeket és a kisebb ajándékokat! Ehhez a naphoz a kalendáriumüvegbe kerüljenek a díszítéshez szükséges kellékek!

Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a karácsonyfa-vásárlást, legyen az is az adventi készülődés eseménye az emlékezetes, közös díszítéssel együtt!

Örömteli készülődést kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Kalla Tímea
újságíró

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!