Keresés
Close this search box.

Várakozás

//

Kedves Olvasó! Várakozásban vagyunk. A most kezdődő Adventi időszakban várjuk az Eljövetelt, – a keresztény kultúrkörben – a Teremtő eljövetelét, általánosságban pedig az Ünnep, a Karácsony, s vele a Kisded érkezését. Még általánosabban (és egész éven át), várjuk a világba a Gyermekek érkezését, akik – ha nem is megváltani, de – talán jobbá tenni jönnek bolygónkat és mindannyiunkat.

Jönnek. Jövőjüket tudva, látva, feladataikat, küldetésüket vállalva érkeznek. Tudhatjuk, láthatjuk ezt rögtön, ha módunk van elkapni a frissen született gyermek első, mélységesen mély, végtelen távlatokat mutató pillantását. Többnyire nem egy csecsemő néz vissza ránk, hanem egy tapasztalt, sokat megélt, mindenre emlékező bölcs, aki tudja, miért jött ide.

E varázslat persze pillanatok alatt szertefoszlik, és évtizedek kellene hozzá, mire újra visszatér, ha visszatér.

A mai gyerekeknél e hozott tudás, képesség és bölcsesség gyakran korábban jelentkezik. Mindez nagyban függ a környezettől, ahová érkeznek, s az őket körülvevő családtól, akik – gondozásuk, nevelésük során – alapvetően befolyásolják gondolkodásukat, világnézetüket, érdeklődési körüket és természetesen műveltségi szintjüket is.

Kedves Anyukák, Apukák, Nagymamák és Nagypapák!

Rajtatok múlik, hogy a világba közelről vagy távolról, nemrég érkezett vagy most érkező – apró köntösbe bújt – bátor vállalkozók milyen mértékben lesznek képesek megvalósítani küldetésüket, beváltani önmaguknak (vagy másoknak) tett ígéretüket.

Nem mindegy tehát, hogy milyen példát látnak, mit tanulnak Tőletek! Nem mindegy, hogy felnőve folyton csak kapni, ügyeskedni, nyerészkedni és jól járni akarnak majd, vagy másoknak és a világnak adni, többé-kevésbé maradandót alkotni.

Nagyon nem mindegy, hogy élet-idejüket lustálkodással, csak a kötelező minimum teljesítésével töltik majd úgy, hogy „a munkához mások is hozzáférjenek”, vagy mindenkinek példát mutatva, élen járva, akár önmagukat is felülmúlva, egy újfajta, tisztább és etikusabb emberi közösséget alkotnak, tartanak fenn és gyarapítanak.

Kedves Szülők és Nagyik!

Legyetek büszkék, nagy megtiszteltetés egy ilyen (reméljük) kiemelkedő képességű, világmegmentő generációt felnevelni, méltó módon, magas színvonalon oktatni, hogy minden tudásuk, képességük és persze emberségük meglegyen az évtizedek múlva meghozandó súlyos, felelős döntésekhez, melyek már nem annyira a mi, hanem a következő generáció(k) létfeltételeit határozzák meg.

Nincs helye tehát a felelőtlen lustaságnak, halogatásnak, kényelmeskedésnek!

Kapaszkodni kell! Az egészségtelen életmód és az önfegyelem hiánya miatt bekövetkező gyengeség, elhízás, betegség, korai, családot hátrahagyó, értelmetlen halál, egyre kevésbé megengedhető luxus.

Felelősek vagytok nemcsak a gyerekekért, unokákért, de Önmagatokért is – ha nem saját magatok miatt, legalább az ő kedvükért!

Családi körben, aktívan és értelmes pihenéssel töltött, Boldog Ünnepet kívánunk!

a Paramedica

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!