A múló idő nyomai
Hogyan fékezzük a ráncosodást?
30 felett már beindul a ráncképződés
Talán észre sem vesszük, de már a harmincas éveinkben beindul a ráncok képződésének folyamata, látványos fokozódása pedig általában 50 év felett elkerülhetetlen.
A ráncok kialakulásához és mélyüléséhez több tényező hozzájárul.
1. A külső környezeti hatások közül leginkább a napfény UV-A tartománya károsítja a bőrt, ezért óvatosan kell bánni a napozással, sőt a szoláriummal is!
2. A dohányzás önmagában is erőteljesen fokozza a ráncok korai megjelenését, és nem csak a száj körül. A cigarettázás ugyanis azzal lassítja a kollagéntermelést, hogy rontja a C-vitamin felszívódását, ami pedig a kollagéntermelés fontos alkotóeleme.
3. A stresszes életmód és a kevés alvás szintén hozzájárul a ráncok megjelenéséhez.
A kezeletlen stressz hosszú távon önmagában is kihat a külső megjelenésünkre, a helyzetet csak rontják az olyan járulékos károk, mint a rossz minőségű alvás és a pótszerek (alkohol, cigaretta, egyéb függőségek).
4. Egészségtelen, vitaminszegény táplálkozás, kevés folyadék fogyasztása mellett bőrünk látványosabban öregszik.
A bőr ragyogását az A-, C- és E-vitamin bevitele segíti elő. Az antioxidánsokban gazdag ételek a bőrt is képesek fiatalosabbá varázsolni.
A megfelelő folyadékbevitel pedig belülről hidratál, hiánya viszont igen hamar meglátszik a bőrön.
5. A nem kielégítő keringés, a rossz oxigenizáltság, a különböző okok miatt lelassult anyagcsere-folyamatok mind kihatnak a bőr állapotára, felerősítik az idősödéssel járó jeleket.
6. A bőrfelszíni normál flóra felborulása, a nem optimális bőr-pH is „öregíti” a bőrt.
7. A ráncok kialakulásában szerepet játszik a genetika, az örökölt bőrtípus. Ezen túl a különböző betegségek és hormonális állapotok ugyancsak elősegíthetik a ráncosodást.
Mit tehetünk a ráncosodás ellen?
A bőr fiatalossá tételének, frissítésének sok hatékony kozmetikai és otthon is kivitelezhető módszere létezik.
● Fiatalítás profi módszerekkel – Az arc mimikája, a csökkenő kollagéntermelődés, a külső környezeti hatások és a rossz szokásaink is hozzájárulnak ahhoz, hogy a bőr öregedni, ráncosodni kezdjen. Ugyanakkor tudni kell, hogy abban az esetben, ha a biológiai kor fiatalabb, mint ahogy kinéz a bőr, a folyamat többnyire még visszafordítható.
A kozmetikai kezelések közül jó kombináció lehet, ha hydroabrázióval kíméletesen lehámlasztjuk a bőrről az elhalt hámsejteket és szennyeződéseket, majd ultrahangos kezeléssel mélyre juttatjuk a bőrt újrastrukturáló hatóanyagokat.
Ugyancsak látványos hatást lehet elérni a plazmalámpás kezeléssel, amely kiegészíthető ultrahangos eljárással, iontoforézissel, masszírozással és maszkokkal is.
Nagy körültekintést igénylő eljárás a gyógynövényes mélyhámlasztás, amely természetes úton avatkozik be a bőr és a kötőszövet struktúrájába. Az intenzíven bemasszírozott gyógynövények hatására az anyagcsere- és a regeneráló folyamatok felgyorsulnak, javul a vérkeringés, megsokszorozódik ez által az oxigén- és a tápanyagellátás.
A 28 napos természetes bőrmegújulási ciklus így hamarabb, 3-5 nap alatt megy végbe. Ezt a kezelést a téli hónapokban érdemes elvégezni.
Mindazoknak, akik a manuális kezeléseket részesítik előnyben, jó hír, hogy a hatóanyagos masszázsok is remekül frissítik, fiatalossá teszik a bőrt.
● Otthoni teendőink közül első a rendszeres arctisztítás. Este, lefekvés előtt kihagyhatatlan lépés az arctisztítás, mivel a napi szennyeződések, baktériumok, a maradék smink irritálhatják a bőrt, eltömíthetik a pórusokat, pattanásokat, gyulladt piros foltokat okozhatnak. Mivel 40 éves kor fölött csökken a bőr faggyútermelése, reggelente ne végezzünk szárító hatású készítményekkel arctisztítást!
A száraz bőr hidratálása mindennapos feladat! A bőr túlzott szárazsága esetén ugyanis elveszíti védelmi funkcióját a külső behatásokkal szemben, ezáltal könnyebben gyullad be és a felületét érintő vegyi anyagok (például dezodor hajtógáz, kozmetikumok tartósító anyagai) könnyebben irritálhatják. A leggyakoribb külső behatásokon (például száraz levegő, légkondicionáló) túl a bőr állapotát jelentősen befolyásolja az étkezés minősége, a használt testápoló készítmények, illetve a lelki tényezők.
Mivel a száraz bőr fénytelenebb megjelenésű, ráadásul idősebbnek is látszik, nem mulaszthatjuk el rendszeres ápolását, táplálását.
Étkezzünk tudatosan!
Az A-vitamin csökkenti a szárazságból eredő apró ráncokat és javít a bőr feszességén, ezért arcápoló készítményeket is dúsítanak vele.
Fogyasszunk minél több A-vitaminban, pontosabban béta-karotinban gazdag táplálékot, ezek például a következők: a sárgarépa, brokkoli, zeller, áfonya, kelkáposzta, paraj, sütőtök, petrezselyem, máj és a tengeri halak.
Utóbbiak Omega-3 tartalma nemcsak „okosabbá”, de szebbé is tesz, ugyanis hozzájárul a bőr hidratáltságához, feszességéhez. Fogyasszuk tehát rendszeresen Omega-3 zsírsavat tengeri halak, lenmagolaj vagy táplálék-kiegészítő formájában!
A stressz öregít!