Keresés
Close this search box.

COVID után hónapokig maradhat a kimerültség

//

Már a koronavírus-fertőzés második hullámából is sokan felépültek, de jelentős azok száma, akik a „gyógyulást” követő hetekben, hónapokban sem nyerik vissza korábbi egészségüket, erőnlétüket; az ő hétköznapjaikat továbbra is különféle tünetek kísérik.

COVID után hónapokig maradhat a kimerültség

Mivel e jelenség most válik igazán érzékelhetővé, egyre több kutatás foglalkozik az okok felderítésével.

A Jama című szaklapban publikáltak egy olasz tanulmányt, mely megállapítja, hogy a kórházban kezelt és kigyógyult betegek 87%-ának még 2 hónap múlva is legalább egy tünete megmaradt.

A Center for Disease Control and Prevention (CDC) szervezet a nem kórházban kezelt koronavírusos betegek 35%-áról állapította meg, hogy még 2-3 hét múlva sem állt helyre teljesen az egészségük.

A CDC tovább frissítette tudástárát, kutatásait kiterjesztette a hosszú távú hatások megfigyelésére. Nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus a tüdőn kívül még számos szerv működésére hatással van, így a fertőzés többféle módon érintheti a szervezetet.

Miközben a legtöbb beteg felépülése után vissza tud térni normál életviteléhez, munkájához, igen sokan hetekkel, sőt hónapokkal később is küzdenek bizonyos nehézségekkel. Mindez igaz azokra is, akiknek csak enyhe tüneteik voltak a betegség akut szakaszában.

A CDC tudástárában a leggyakrabban jelentett hosszú távú tünetek: l kimerültség l légszomj l köhögés l ízületi fájdalom l mellkasi fájdalom.

További, ritkábban előforduló panaszok:

A koronavírus esetenként komolyabb szövődményekkel is járhat: tüdőfunkciós probléma, akut vesebetegség, alvászavarok, komoly hangulatzavarok, szív- és érrendszeri panaszok. Ezek előfordulási gyakoriságát és arányát a kutatók folyamatosan elemzik.

Azoknak, akiket e nehezen múló szövődmények érintenek, ajánlott részt venniük egy COVID utáni kivizsgáláson.

Dr. Müller Gábor
kardiológus szakorvos
kardiokozpont.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!