Keresés
Close this search box.

Ásványi anyagok az Élet szolgálatában

//

Ha szeretnénk közelebbről megismerni az életünket fenntartó, támogató ásványokat, kezdjük a „gyökereknél”, azzal az évmilliárdok óta tartó folyamattal, melynek későbbi eredményeként az emberi élet a növényi, állati majd az ősemberi formákon keresztül eljutott a mai állapotokig.

A földi élet évmilliárdokkal ezelőtt a Föld akkori külső geoszférájában – atmoszféra (légkör), hidroszféra (vízkör), pedoszféra (talaj- és iszapöv), litoszféra (kőzetöv) – jelent meg. A Föld felszínén a nyomás, a hőmérséklet és az egyes elemek koncentrációja mintegy 3 milliárd év óta folyamatosan változik.

Tágul a Föld, mint ahogy körülöttünk tágul a Világmindenség is. A tágulásnak jól követhető, mérhető megjelenési formái vannak. A csillagokról érkező fény hullámhossza például mérhetően hosszabbodik, mint ahogy a távolodó vonat füttye is mélyebb hangzású lesz.

A galaxis, amelyhez Naprendszerünk tartozik, kinyíló csavarodott formájú halmaz, a Nap pedig, mint a Naprendszer központja egyre nagyobb átmérőjű – O, B, A, F, G, K, M – állapotokon ment és megy még át; jelenleg a G-állapotban van.

A Mars és a Hold már annyira kitágult, hogy nem tudja ott tartani a könnyű elemeket, az életet a felszínén. A Vénusz pedig épp most van olyan állapotban, amilyenben a Föld egy milliárd éve lehetett.

Földünk a tágulása miatt egyre kevésbé fogja tudni itt tartani a légkör és a vízkör laza, kapcsolható elemeit. Korábban viszont a Föld felszínén a jelenlegi életformák nem is létezhettek volna a hatalmas nyomás és a magas hőmérséklet miatt.

Ha meg akarjuk őrizni a robbanásszerűen szaporodó emberi társadalom egyedeit és összességét, akkor tudomásul kell vennünk, hogy maga az emberi agy is ennek a tágulási folyamatnak a következménye.

A Föld felszínén végbement biológiai folyamatok csúcseredménye ma az emberi agy. A Föld fent említett szférái közül az emberi agynak, az emberi szervezetnek mind a négyre szüksége van. A folyamat években mérve legalább 100 millió éves nagyságrendű. Bolygónkon a földkéreg és a talaj ásványi anyagai napjainkban is alkalmasak az emberi élet, az egészség fenntartására, javítására.

Magyarország területe geotermikusan felfűtött területen fekszik. Fokozottan így volt ez mintegy 10-13 millió évvel ezelőtt, amikor a belső kárpáti vulkáni koszorúhoz tartozó hegységeink szegélyén hévforrások sora tört a felszínre.

12 millió évvel ezelőtt a Tokaji-hegység délnyugati részén a mai Új-Zélandhoz vagy az indonéz szigetvilághoz hasonló földtani viszonyok uralkodtak. Vulkáni kúpok szórtak hamut, ömlesztettek iszapot, lávát lejtőikre és a környező sekély tengeröblök, hévforrásos tavak vizébe.

A görög filozófia szerint a négy őselem – a tűz (vulkánok), a víz (sekély tenger öblözet, tórendszer) a levegő (vulkáni gázok) és a föld (vulkáni láva, tufa) – találkozott itt. A találkozás kisebb méretekben szinte az élet keletkezését másolta. Ha ősélő anyag nem is, de olyan ásványok jöttek létre, melyek nemcsak az élet keletkezésénél, de fenntartásánál is lényeges szerepet kapnak.

Szerkezetükhöz mobilisan, kioldhatóan kötődnek a földkéreg 15-25 méteres mélységéből a vulkáni lift által felszínre hozott bionyomelemek.

Különös intenzitással működött tehát a mai Tokaji-hegység vulkanizmusa, tőle délre pedig sekély vizű, gejzírekkel, hévforrásokkal jellemzett tórendszer alakult ki. Ennek lerakódásai az ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag ősiszapok, melyeket természetes iszappakolásként és fürdőiszapként is hasznosíthatunk.

Az itt élő egyes növények koncentrálják a kőzetekből, ásványokból a talajba mobilizált bionyomelemeket, nem véletlen, hogy itt a szőlővessző 6 méter hosszúra nő, és a tokaji bor aromája is magáért beszél!

A Föld ásványi anyagait kutató, kitermelő bányászok köszöntésével kívánok a lap hasábjain több mint 7 milliárd embertársunk számára egészséges földi életet, melyhez a természetben fellelhető ásványi anyagok is segítséget nyújtanak.

Jó szerencsét!

† Dr. Mátyás Ernő
emlékére, korábbi cikkét közreadta
a Paramedica Szerkesztősége

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!