Keresés
Close this search box.

Itt a nyár! Hozd rendbe magad!

//

Aki egész éven át íróasztal mellett görnyed, szeme romlik az estébe nyúló számítógépes munkától, s ettől már nemcsak a feje fáj, de a sok gépeléstől a keze is zsibbad, sajog, annál itt az idő, hogy felpattanjon, saját magát végre előtérbe helyezze! Töltsön nyáron minél több időt kikapcsolódással, a munkából eredő ártalmak gyógyításával!

Miért fáj a kezem?

Azok a panaszaink, melyek összefüggésbe hozhatók a munkavégzéssel, foglalkozási ártalomnak tekinthetők. Ilyen például ülő foglalkozásúaknál a derék- vagy hátfájás, illetve a számítógéppel dolgozókat, fodrászokat, kozmetikusokat, varrónőket, masszőröket, tehát a kezüket intenzíven használókat gyakran érintő, ún. kéztőalagút szindróma is.

Utóbbi hátterében az ujjakat hajlító inak környezetének a gyulladása áll. A csuklónál lévő középideg (nervus medianus) a monoton munka miatt túlerőltetett – s emiatt gyulladásban lévő – inak és csontok alkotta C-alakú járatban fut, ahol a kialakult ödéma miatt túlzott nyomás nehezedik rá.

Tünetként ez az ujjak (főként a hüvelyk/mutató/középső ujj) éjjeli zsibbadását, égő fájdalmát, gyengeségérzést, esetleg érzéskiesést eredményezhet.

A panaszok főként a 45–64 éves kor köz öt ti hölgyeket érintik.

Tippek a panaszok enyhítésére:

  • helyezze úgy a billentyűzetet, hogy csuklója egyenes legyen;
  • pihentesse, nyújtsa ki és mozgassa meg ujjait rendszeresen a munka során;
  • alvás közben ne hajlítsa be, helyezze el egyenesen a csuklóját!

A kezelés során első a gyulladáscsökkentés, az ödéma megszűntetése, a fájdalom csillapítása megfelelő készítményekkel, kenőccsel, pakolásokkal. Műtétre csak végső esetben kerül sor. A gyógyulást lágylézer kezeléssel is gyorsíthatjuk. Ezt követően a kiújulás speciális gyógytornával megelőzhető.

Dr. Páll Zoltán
sebész, traumatológus főorvos
FájdalomKözpont

Védd a szemed!

Persze vannak már modern, szemkímélő monitorok és monitorhoz használt védőszemüvegek is, de az is fontos, hogy a monitor szemünktől kb. 60–65 cm-re legyen, és enyhén lefelé nézzünk, ez a nyaknak és szemnek kényelmesebb.

Tartsunk óránként rövid szünetet, álljunk fel, mozogjunk, s közben szemünket felváltva közelre, majd távolra fókuszálva tornáztassuk.

Pihentessük szemünket! Hétvégén, szabadság és nyaralás alatt véletlenül se üljünk számítógép elé!

Töltekezzünk fel szemvédő vitaminokkal (A, C, E), fogyasszunk sok béta-karotin tartalmú sárgarépát, sütőtököt, leveles zöldségeket, Omega-3 zsírsavakat tartalmazó tengeri halakat, magas antioxidáns tartalmú bogyós gyümölcsöket, de a lencsében lévő cink és a káposztában levő lutein is jótékony hatású.

Gondoskodjunk a kellő folyadékpótlásról és soha ne feledjük otthon megfelelő UV-védelmet biztosító napszemüvegünket, melyre még fátyolfelhős, szórt napfényben is szükségünk lehet!

Dr. Nagy Mária
szemész szakorvos
oxygenmedical.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!