Keresés
Close this search box.

Megint COVID?

//

Miért kapják el egyesek ismét a COVID-19-et? Az sem lehet nyugodt, aki már egyszer átesett a fertőzésen? A védettség nem örök, egyénenként eltérő hosszúságú lehet, és a mutációk ellen sokszor nem véd a korábbi verzió ellen szerzett immunitás.

Tudósok figyelmeztetnek, hogy a védettség némely vírus esetében rövidebb, míg más vírusoknál hosszabb ideig tart. A koronavírus újabban megjelent, fertőzőbbnek tűnő variánsai által megfertőzött emberek beszámolói aggodalmat kelthetnek, hogy a vírussal való egyszeri megküzdés esetleg ismétlődhet.

Aaron Glatt, a Mount Sinai South Nassau (New York) vezető infektológusa hangsúlyozza, hogy akik a múlt évben átestek a COVID-19-en, azokban felmerülhet a kérdés, vajon továbbra is védettek-e, és ez a védettség hatásos-e az újabb variánsokkal szemben is.

A világjárvány első évében az USA Járványügyi Központja (CDC) szerint az újrafertőződés ritka, de lehetséges volt, ám az újabb mutációk növelhetik ennek valószínűségét.

A tömeges újrafertőződés egyik esete Brazíliában, Manaus városában történt, ahol a lakosság több mint 70%-a 2020 őszén megfertőződött a SarsCov-2 vírussal. Dr. Peter Katona, a fertőző betegségek specialistája a David Geffen Egyetemen (UCLA, Los-Angeles) úgy véli, ez az arány elég volt a nyájimmunitás kialakulásához. Decemberben azonban újabb járvány ütötte fel a fejét, teljesen leterhelve az egészségügyi rendszert.

Ezt a rohamot a SarsCov-2 P.1. néven ismert vírusvariáns okozta, mellyel szemben hatástalannak bizonyultak a korábbi fertőzésre válaszként kialakult antitestek, és lehetséges, hogy az oltás hatékonysága is lecsökkent, nyilatkozta Andrew Pekosz Ph.D. professzor (Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Egyetem).

A P.1-en túl további két mutáció, a B.1.1.7. Angliában, míg a B.1.351 Dél-Afrikában detektált változata szintén szélesebb körben fertőz. Ezek a variánsok gyorsabban átadódnak, sikeresebben kerülik el az oltás vagy a korábbi fertőzés által keletkezett antitesteket. Minél nagyobb a megfertőződött emberek száma, annál több lehetősége van a vírusnak, hogy újabb mutációkat hozzon létre, melyek újrafertőződést okozhatnak.

megbetegedettek számának kontrollálása tehát a kritikus tényező, mellyel fékezhető az újabb mutációk kialakulása és terjedése a népességben, mondta Pekosz professzor.

A The Lancet egy új tanulmánya szerint az idősek és a leromlott immunrendszerű emberek a legsérülékenyebbek. A vizsgálat szerint a COVID-19-en átesett 65 évnél fiatalabb emberek 80%-a immunis az újrafertőződéssel szemben. Viszont a 65 évnél idősebbeknél a védettség 47%-ra csökken valószínűleg azért, mert az immunrendszer védekezőképessége a kor előrehaladtával csökken.

A legyengült immunrendszer – például daganatos betegek és szervátültetésen átesettek esetében – szintén az újrafertőződés fokozott kockázatával jár.

Nem szakíthatunk tehát teljesen a maszkviselés, szociális távolságtartás, valamint a gyakori kézmosás és fertőtlenítés igen hatékony eszközeivel az újrafertőződés megelőzése érdekében.Igyekezzünk továbbra is a kapcsolattartást lehetőleg jól szellőztethető vagy nyílt térre korlátozni.

Van egy másik ok is, amiért nem árt az óvatosság a betegségből való felépülés után: amennyiben a felgyógyultak újrafertőződnek, akár teljesen tünetmentes állapotban is terjeszthetik a betegséget.

Ausztrál kutatók becslése szerint nagyjából hat fertőzött emberből egy tünetmentes. Ráadásul a tünetmentes újrafertőződött emberek száma bizonyára alulbecsült, hiszen a tünetmentes embereket nem szokták tesztelni – nyilatkozta Akiko Iwasaki, Ph.D., a Yale Orvosegyetem immunbiológusa szintén a The Lancet számára.

A beoltottság megelőzheti az újrafertőződést

Még ha átesett is a COVID-19 betegségen, érdemes fontolóra vennie a védőoltás megszerzését, amilyen gyorsan csak lehetséges, pláne ha elmúlt 65 éves! Korábbi adatok azt mutatják, hogy az oltással szerzett védettség tovább tarthat, mint a korábbi fertőzésből eredő.

Mivel azonban a védettség idővel gyengül vagy némely mutáció képes a vakcina nyújtotta védettséget kijátszani, később várhatóan szükség lesz a védettséget fokozó, az új mutációk ellen is védettséget nyújtó újabb oltásra.

Ne feledjük, fentiek miatt nemcsak a betegségen korábban átesett, de a beoltott emberekre is vonatkoznak a zárt közösségi terekben a maszkviselés és általánosságban a szociális távolságtartás vírushelyzettől függő, aktuális előírásai.

Forrás: latestpandemicnews.com –
Why Some Individuals Are Getting COVID-19 Once More?
fordította Szendi Gábor, a teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!