Keresés
Close this search box.

Anti-aging negyven felett

//

A legtöbb nő a 40. életév elérkezését egyfajta „vízválasztóként” éli meg. Úgy érzik, ezzel vége a fiatalságuknak, s minden szépnek és jónak, ami vele jár. Innentől középkorúnak tekintik magukat, s lopva figyelnek minden apró jelre, változásra, amit a „öregedés előszelének” tekinthetnek, miközben a klimaxnak még a gondolatát is elhessegetik. A karcsúság, fittség, a szép, hamvas bőr, dús haj eddig a természet ajándéka volt, mindez többé-kevésbé a továbbiakban is fenntartható, ám sokkal keményebben meg kell dolgozni érte. De hogyan?

Negyven felett ki előbb, ki később tapasztalja, hogy a szokásos mennyiségű testmozgás és változatlan étrend mellett, lassan – szinte grammonként – kúsznak fel rájuk a kilók. Mindez az első években szinte észrevétlenül történik, s rá is lehet fogni egy-egy nagyobb ünnepre vagy lakomára. Akár évek is eltelhetnek, mire a külsejét féltő nőben tudatosodik, hogy a változás nem pillanatnyi, nem átmeneti, hanem tartós és egyirányú.

A női szervezet hormonális átalakulása – többek közt – az anyagcserére is kihat. E változáshoz alkalmazkodva érdemes csökkenteni a bevitt táplálék mennyiségét, és inkább a minőségre koncentrálni, hiszen bizonyos vitaminokra és ásványi anyagokra éppen ebben az életszakaszban van fokozottan szükség. Továbbra se engedjük meg magunknak a túlsúlyt, mert leadása egyre nagyobb erőfeszítést igényel!

Ne várjunk a menstruáció teljes elmaradásáig, hanem már az első jelek észlelésekor természetes módon, tudatosan pótoljuk a csökkenő női hormonokat. Az ún. fitoösztrogének a szervezet hormonjaihoz hasonló élettani hatással bírnak, képesek stimulálni az anyagcsere-folyamatokat, fékezni a bőr öregedését, védeni a kötőszövet kollagén és elasztin rostjait, fokozni a hámsejtek, illetve a hidratáló hatású hyaluronsav termelődését.

Ezzel ellentétben a dohányzás, az éjszakázás, az alkohol, valamint a drasztikus fogyókúrák kifejezetten gyorsítják az ösztrogén hormonok leépülését. Egészségtelen életmódunk és káros szokásaink megváltoztatásával tehát magunk is fékezhetjük a folyamatot.

A klimax idején fellépő testi-lelki panaszok kezelésére számos lehetőség adódik: ha félünk a szintetikus hormonkészítményektől, próbáljuk meg a homeopátiás szereket és a gyógynövényeket. Nem válna ugyanis előnyünkre, ha a klimax idején fellépő búskomorság, levertség bevésődne arcvonásainkba.

Értékes hatóanyagok: alga, aloe vera, hyaluronsav (hidratálják a bőrt); koenzim Q10, A-, C-, E-vitamin (antioxidánsként védik a bőrt a szabad gyököktől); méhpempő, fitohormonok (regeneráló hatóanyagok).

Változókor idején krémjeinkben feltétlenül legyenek sejtépítő zsírsavakat tartalmazó növényi olajok (ligetszépe-, borágó-, makadámiaolaj), valamint vízmegtartó növényi viaszok, jojobaolaj, továbbá regeneráló csíraolajak (búzacsíra-, kukoricacsíra-olaj).

Arcpakolásoknál ugyancsak a fitoösztrogént tartalmazó növényeket részesítsük előnyben: a lenmagot, a csalánt, a csípős paprikát, a vörösherét és a lucernát. Az illóolajok közül az ánizs, a rózsa és a narancsvirág cseppjeit keverhetjük krémjeinkbe.

Markovics Vera
kozmetikus, szaktanácsadó
korkontroll.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!