Teljesen érthetők az első napok nehézségei, hiszen idő kell az átálláshoz, ám 1-2 hét alatt már vissza lehet zökkenni az iskolapadba. Előfordul ugyanakkor, hogy a gyermek még hosszabb idő után sem tud odafigyelni sem az órákon, sem a leckeírásnál, ráadásul más panaszai is vannak, melyeket nem lehet csupán az „iskolaundorral” magyarázni.
Talán meglepően hangzik, de felmérések szerint közel minden 4. gyermek valamilyen pszichés szorongással küzd, amiről nem is tud minden esetben a szülő, mert a gyerek eltitkolja.
Az iskolakezdés, a teljesítménycentrikusság, a társaknak, a pedagógusoknak és a szülőknek való megfelelési törekvések is hozzájárulnak a lelki bajok előtérbe kerüléséhez. Ez nem csupán alkalmazkodási nehézséget jelent, hanem esetenként megjelenik a szorongás, a deviáns viselkedés, illetve a testi tünetek közül a has- és fejfájás, a hányinger, az étvágytalanság is.
Mind a szorongást, mind a koncentrációs nehézséget fokozhatja az esetleges depressziós hajlam, a hiperaktivitás, a családi problémák, esetleg a szülők válása, de hozzájárulhat a fáradtság, kialvatlanság is, hiszen sok gyereket a szülők korán keltenek és még munka előtt bevisznek az iskolába.
Legyen tehát türelmes! A teljesítménycentrikusság és az ebből adódó szorongás csökkenthető, ha mind a szülők, mind a pedagógusok türelmesek, elnézők a gyermekkel, táplálják a természetes tudásvágyát, miközben elfogadják saját fejlődési tempóját, nem büntetik a sikertelenségért, és jutalmazást, elismerést, megerősítést kap, ha ügyes volt.
Amennyiben az iskolakezdés után hetekkel sem javul a koncentrációs készség, esetleg egyre rosszabb jegyeket hoz a gyerek, és emellett egyéb tünet – például szapora pulzus, fokozott izzadás, alvászavarok, változatlan étkezés melletti fogyás, lányoknál menstruációs zavarok, kissé előre dülledt szem – figyelhető meg, akkor felmerül a pajzsmirigy-túlműködés gyanúja, ami vérvétellel gyorsan megállapítható – jele, hogy a TSH szintje alacsonyabb a megengedettnél.
A pontos diagnózishoz a vérvételen túl ultrahangra, illetve izotópos vizsgálatra is szükség lehet, mely a megfelelő terápia kiválasztását segíti.
Dr. Tar Attila
gyermek-endokrinológus szakorvos
Budai Endokrinközpont