Légúti fertőzés, influenza vagy Covid-19?

//

Bár a kora őszi időszak hazánkban eddig kötelező távolságtartás, maszkviselés és gyülekezési korlátozások nélkül zajlott, azonban a megfelelő elővigyázatosság érdekében fontos tudnunk, hogy a koronavírus-járvány most is zajlik, a 4. hullám küszöbén vagyunk.

A delta variáns

A világban körbe tekintve – bár régiónként eltérő arányban – már a Covid-19 2020 októberében Indiából kiinduló delta variánsa (B1617.2) tekinthető dominánsnak, mely már több mint 130 országot elért. Az esetszámot tekintve már túlhaladta az alpha variáns által megfertőzöttek számát, fertőzőképessége közel duplája a korábbi változatoknak. A gyors terjedés miatt – mely alól az oltottak sem jelentenek kivételt – sok országban hordanak maszkot a zárt közösségi terekben és a járműveken.

Angol vizsgálatok szerint a delta variáns több gyereket és több 50 év alatti felnőttet fertőz meg – a fiatalabb fertőzöttek aránya 2,5-szeres a korábbiakhoz képest. Kisebb arányban, de az oltottak is megfertőződhetnek, ám az ő fertőzőképességük csak jóval rövidebb ideig tart.

A tünetek általában hevesebbek és gyorsabban alakulnak ki, magasabb a kórházi ellátásra szorulók aránya is a korábbi variánsokkal szemben a be nem oltottak körében.

A vezető tünetek is változtak: 1. fejfájás; 2. erősebb nátha; 3. torokfájás; 4. láz.

Az eddig jellemző száraz köhögés ritkán jelentkezik és a szaglás elvesztése sem szerepel már az első 10 tünet között.

Ugyanez a 4 tünet jellemző lehet az ősszel és télen idényszerűen jelentkező felső légúti fertőzések, vírusok, illetve influenza esetén is, így nehéz eldönteni, hogy mivel állunk szemben, milyen kezelés indokolt, illetve szükség van-e a covid-19 miatt esetleg karanténra.

Lesz-e influenzajárvány?

Anélkül, hogy jóslatokba bocsátkoznánk, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a SARS-CoV-2 és az aktuális influenzavírus párhuzamosan lesz jelen a 2021-2022-es influenzaszezonban.

Tavaly a szigorú maszkviselésnek, távolságtartásnak és a „maradj otthon” irányelvnek köszönhetően sem az influenza, sem a szokásos felső légúti fertőzések nem terjedtek az előző évekhez hasonló mértékben.

Ugyanakkor a nyár folyamán szokatlan vírusaktivitást tapasztalhattunk: mind nyáron, mind kora ősszel igen nagyszámban jelentkeztek olyan felső légúti fertőzések, vírusos megbetegedések, melyek az évnek ebben a szakaszában nem jellemzőek.

Lisa A. Grohskopf, MD, a CDC Influenza Division munkatársa úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt télen leginkább a Covid-19 volt a fókuszban, s az influenzaszezon szinte teljesen elmaradt, most viszont már látjuk a jeleit a légzőszervi vírusfertőzések visszatérésének, így várhatóan influenzajárványban is lesz részünk.

Védőoltások

Tekintve, hogy közeledik az idei influenzaszezon és sokan szeretnék mielőbb megkapni ez ellen a szokásos védőoltást, felmerül a kérdés, hogy melyik oltást részesítsük előnyben, illetve, hogy megkaphatjuk-e mindkettőt egyszerre.

Akinek már van oltási időpontja valamely Covid-19 vakcinára, kérje elsőként ezt az oltást, és időzítse az influenzaoltást október végére. Egyéb esetben semmi akadálya, hogy egyszerre kapja meg valaki mindkét oltást. Ne feledjük, hogy a legtöbb gyermekkori védőoltás is több, gyakran 3-4 betegség elleni vakcina kombinációját tartalmazza. Maga az influenza elleni védőoltás is már többféle korábbi influenzavírus ellen ad kombinált védelmet.

Az influenzavírus elleni védőoltás nem csupán az influenzás megbetegedések számát csökkentheti, de enyhítheti azokat a tüneteket is, melyek jelen esetben a SARS-CoV-2 delta variánsára jellemző panaszokkal könnyen összetéveszthetők.

Az oltás különösen indokolt azoknak, akiknél az influenza súlyosabb komplikációkat okozhat, például 65 év feletti életkor, asztma, cukorbetegség, szív-érrendszeri panaszok, egyéb krónikus betegségek esetén.

Források:

Szakirodalom:

  1. Bernal JL, Andrews N, Gower C, et al. Effectiveness of Covid-19 Vaccines against the B.1.617.2 (Delta) Variant. N Engl J Med. 2021 Jul 21.
  2. Brown CM, Vostok J, Johnson H, et al. Outbreak of SARS-CoV-2 Infections, Including COVID-19 Vaccine Breakthrough Infections, Associated with Large Public Gatherings — Barnstable County, Massachusetts, July 2021. MMWR Morb Mortal Wkly Rep. ePub: 30 July 2021,
  3. Chia PY, Ong SWX, Chiew CJ, et al. Virological and serological kinetics of SARS-CoV-2 Delta variant vaccine-breakthrough infections: a multi-center cohort study. 2021.
  4. Fisman DN, Tuite AR. Progressive Increase in Virulence of Novel SARS-CoV-2 Variants in Ontario, Canada. medRxiv. 2021 Jul 12.
  5. Li B, Deng A, Li K, et al. Viral Infection and Transmission in a Large Well-Traced Outbreak Caused by the Delta SARS-CoV-2 Variant. medRxiv. 2021 Jul 12.
  6. Mlcochova P, Kemp S, Dhar S, et al. SARS-CoV-2 B.1.617.2 Delta Variant Emergence and Vaccine Breakthrough. Research Square Platform LLC. 2021 Jun 22.
  7. Musser JM, Christensen PA, Olsen RJ. et al. Delta Variants of SARS-CoV-2 Cause Significantly Increased Vaccine Breakthrough COVID-19 Cases in Houston, Texas. medRxiv. 2021 Jul 22.
  8. Nasreen S, Chung H, He S, et al. Effectiveness of COVID-19 vaccines against variants of concern in Ontario, Canada. medRxiv. 2021 Jul 16.
  9. Ong SWX, Chiew CJ, Ang LW, et al. Clinical and Virological Features of SARS-CoV-2 Variants of Concern: A Retrospective Cohort Study Comparing B.1.1.7 (Alpha), B.1.315 (Beta), and B.1.617.2 (Delta). SSRN Journal. 2021 Jun 7.
  10. Riemersma KA, Grogan BE, Kirta-Yarbo A, et al. Vaccinated and Unvaccinated Individuals Have Similar Viral Loads in Communities with a High Prevalence of the SARS-CoV-2 Delta Variant. medRxiv. 2021 Jul 31.
  11. SARS-CoV-2 variants of concern and variants under investigation in England, Technical briefing 19 Public Health England Technical Briefing 19. 2021 Jul 23.
  12. Sheikh A, McMenamin J, Taylor B, Robertson C. SARS-CoV-2 Delta VOC in Scotland: demographics, risk of hospital admission, and vaccine effectiveness. The Lancet. 2021.
  13. Stowe J, Andrews N, Gower C, et al. Effectiveness of COVID-19 vaccines against hospital admission with the Delta (B.1.617.2) variant. 2021.
  14. Thompson MG, Burgess JL, Naleway AL, et al. Prevention and Attenuation of COVID-19 with the BNT162b2 and mRNA-1273 Vaccines. N Engl J Med. 2021 Jul 22.
  15. Dagpunar J. Interim estimates of increased transmissibility, growth rate, and reproduction number of the Covid-19 B.1.617.2 variant of concern in the United Kingdom. medRxiv. 2021.
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: email
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!