Keresés
Close this search box.

Természetes kalciummal a csontok egészségéért

//

Mindig is tudtam, hogy az idő előrehaladtával szükség van arra, hogy gondoskodjak csontjaim egészségéről. Nagyon megörültem, amikor végre természetes megoldásra bukkantam.

Barátnőimmel gyakran találkozom, sokat beszélgetünk, sétálunk, kirándulunk. Szeretnék sokáig aktív maradni, de látom, hogy a korosztályomban óriási különbségek vannak. Utánajártam, mit tehetek a csontjaim egészségéért. Számomra nagyon fontos a természetesség. ezért erre is próbáltam természetes megoldást találni.

A csontok újjáépülése

Biológus barátnőmtől tudom, hogy csontjaink az életünk során folyamatos átépülésben, megújulásban vannak: kb. 10 évente a teljes csontállományunk kicserélődik. Az új, épülő csontoknak különösen fontos biztosítani a tápanyagokat. A csontok egyik fő építőanyaga a kalcium, de mellette más tápanyagoknak is jelentős szerepük van. Ahogy a ház építésénél is szükség van a téglán kívül cementre, homokra, mészre, úgy az épülő csontoknak is fontos a kalcium mellett például a C-, a D- és a K2-vitamin, a magnézium, a cink és a mangán.

Kalcium – izlandi vörös algából

Nagyon megörültem, amikor rátaláltam egy 100%-ban növényi eredetű kalciumforrásra. Ez az Aguamin® nevű izlandi vörös alga kivonat, mely természetes ásványi anyagok egyedülálló kombinációja.

Miért olyan különleges?

  • Rendkívül gazdag természetes ásványi anyagokban;
  • nagy mennyiségben tartalmaz természetes kalciumot;
  • emellett magnéziumot is;
  • valamint több mint 42 féle nyomelemet mikromennyiségben.

Az különösen tetszik benne, hogy az Izland mellett található kristálytiszta tengervízből származik.

10 féle összetevő

Noha örültem, hogy létezik természetes kalcium, de féltem, hogy nagyon sokba fog kerülni, mivel általában a természetes alapanyagok jóval értékesebbek és drágábbak, mint a szintetikusak.

Kellemes meglepetés volt, amikor rátaláltam a CalciTrio Naturel-re. Ez a készítmény 10 összetevőt tartalmaz, köztük 100%-ban természetes kálciumot (Aquaminból), ezen kívül számos olyan vitamint és nyomelemet (C-, K1-, K2- és D-vitamin, magnézium, cink és mangán), melyek különféle módokon támogatják a csontok egészségét. A CalciTrio Naturel természetes összetevőkben gazdag. Van benne gránátalma- és szőlőmag kivonat is, ez utóbbit Olaszország és Franciaország napsütötte mediterrán lankáiról származó szőlőből nyerik ki.

Végre természetes kalciummal gondoskodhatok csontjaim egészségéről!

Kapható a patikákban, a gyógynövény- és bioboltakban.

Forgalmazza: Innovelle Pharma Kft.,
1118 Budapest, Dayka G. u. 3.
www.calcitrio.hu

Étrend-kiegészítő, mely nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Amennyiben Ön várandós, szoptat vagy kumarin típusú véralvadásgátló gyógyszert szed, a készítmény alkalmazása előtt konzultáljon kezelőorvosával.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!