A „karácsonyszindróma” által érintettek szorongással kísérve gyűjtögetik az ajándékokat, gyakran erőn felül költekeznek, s közben aggódnak, vajon elég „nagy-e” az ajándékuk. Különös módon fordult visszájára az egykor oly kedves ajándékozás, mára sokkal inkább erőpróbává vált. Szeretünk és szeretnénk, ha szeretnének. Szeretetünket nagy dobozok és drága ajándékok formájában igyekszünk bizonyítani és átadni. Sokan nem tudnak hinni abban, hogy önmagunkban is szerethetők.
A tőke, a profit behatolt a magánéletünkbe, megmondja, mit érezzünk, és hogyan fejezzük azt ki. Legyen drága, csillogó ezüstfenyőnk, alatta drága csomagolópapírba burkolt sok, gyakran felesleges tárgy. Az asztal roskadozzon az ételektől, italoktól, mert így szokás. A végén hullafáradtan rogyunk le a vacsora romjai közé.
Muszáj ennek így lennie? Mi lenne, ha egyszerűen csak örülnénk egymás örömének, annak, amink van, amit az élet adott?
Tapasztalatok szerint karácsonykor nem elcsitulnak, hanem felerősödnek a mentális, illetve az étkezési zavarok, a családi konfliktusok, felerősödik a magány, a szeretetlenség érzése is. Az ember csak bámulja a tévében a sok nevető, boldog embert és szembesül azzal, hogy rá nem nevet senki, rá nincs szüksége igazán senkinek. Sokaknak a karácsony az egyik legfrusztrálóbb élmény, mert ilyenkor intenzívebben élik át életük ürességét és sikertelenségét.
Pedig a harsány helyett a meghitt, a hamis helyett az őszinte, a drága helyett az igaz, a verseny helyett az elfogadás, az ideálok helyett önmagunk követése hozza el a harmóniát és a karácsonyi megbékélést.
Ne fájjon senkinek a karácsony! Andersen gyufaárus kislányához hasonlóan ma is milliónyi kis „gyufaárus” fagyoskodik, éhezik, és a karácsony csak maró gúny a nyomorukra. Csak elsuhanó gazdagságot látnak, fényes kirakatokat, távoli meleget, és tudják, hogy élnek valahol boldog emberek, akik finom ételeket esznek és gyermekük drága ajándékot bontogat a karácsonyfa alatt. Még a köztéren osztogatott meleg leves is mások jólétéről szól. Kell a tányér leves, de meg is aláz.
Ne legyen bűntudatunk ezért, mi magunk nem menthetünk meg mindenkit, de mások szegénysége minket is mértékletességre int. Ne feledjük, az igazi karácsony lehetősége ott lapul mindannyiunkban.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
