Az egészségvédelem már a fogantatástól kezdődik?

//

Az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen emelkedik az allergiás betegek száma. Ez a probléma már a magyar lakosság harmadát érinti. Azokban a családokban, ahol bármilyen allergiás betegség előfordult már, ott gyermekvállalásnál a megelőzéssel kapcsolatos teendők nem a születéstől, hanem a már fogantatástól kezdődnek.

Öröklött hajlam

Az allergiás családi előzmények mindenképpen növelik a születendő gyermeknél is az allergiás hajlam kockázatát. Amennyiben az egyik szülő allergiás, úgy 30-35% az esélye annak, hogy a gyermeknél is megjelennek a tünetek. Mindkét szülő esetében ez az érték jóval magasabb, az öröklődés esélye 80% körüli. A gyermekvállalásra való felkészülés részeként, szükséges átgondolni és kezelőorvossal egyeztetni az allergiás tünetek kezelési lehetőségeit a várandósság időszakában.

Környezeti hatások

Az öröklött hajlam mellett az allergia kialakulásában döntő szerepet játszanak a környezeti tényezők. Megelőzése szempontjából is fontos, hogy a várandósság időszakában kerüljük a dohányzást!

Minél korábban éri a babát az első allergén inger – az immunrendszer éretlensége folytán – annál nagyobb az esélye annak, hogy allergiás reakcióval válaszol. Csökkentheti az allergia megjelenésének esélyét, ha a magas rizikójú babák (ahol mindkét szülő allergiás) nem a pollenszezon tetőzésének idején születnek, azonban egyrészt a pontos időzítés nem minden esetben kivitelezhető, másrészt ez sem garantálja teljes mértékben az allergia kizárását.

Táplálkozás

Allergiás családi előzmények mellett különösen fontos a 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel történő táplálás. Szoptatással elősegíthető az egészséges bélflóra kiépülése, az immunrendszer megerősödése.

Az elválasztás időszakában különösen figyeljünk az ételek megfelelő időben történő bevezetésére. A kis csecsemők immunrendszere mellett a bélrendszere is éretlen!

Fontos tudnunk, hogy az erős allergén tulajdonsággal rendelkező táplálékok a felszívódás során nem veszítik el allergiát kiváltó tulajdonságaikat. A legerősebb allergén a tehéntej fehérje. Bár az álláspontok különböznek, de csecsemő 6 hónapos kor alatt semmiképpen ne kerüljön kapcsolatba tehéntej fehérjével, legfeljebb csak magasan hidrolizált formában (hypoallergén tápszer).

Az allergiás hajlammal született, tehát magas rizikócsoportba tartozó babáknál még ezt az időpontot is érdemes kitolni. Veszélyes táplálék még a tojás és a földimogyoró, de a szója alapú tápszerek bevezetése következtében napjainkban nő a szójára allergiások száma is.

A túlzott tisztaság is árt!

Itt kell szót ejtenünk a higiéne hipotézisről. Az immunrendszerről tudni érdemes, hogy két alapvető része vesz részt a kórokozók elleni védelemben, illetve az allergiás reakciók kialakításában. A két sejtcsoport balansz jelleggel működik, tehát ahol az egyik a sok „feladat” következtében megerősödik, elnyomja a másikat. Amennyiben tehát sok apró, ún. mikrofertőzés éri a kisgyermeket, az immunrendszere fertőzések ellen védő része elnyomja az allergiát létrehozó részét.

Felmérések szerint a vidéki, „farmer” életmódot folytató családokban született gyerekek között ritkábban alakul ki légúti allergia. Ugyanígy megfigyelték, hogy ahol kisgyermekkorban kutya élt a családdal, ott kevesebben lettek allergiásak fiatal felnőtt korukra.

Összefoglalva tehát, a túlzott tisztaság nem feltétlenül segít az allergia elkerülésében.

Tünetek

Csecsemőkorban az allergia a leggyakoribb esetekben bőrtünetek formájában jelentkezik. Az ún. allergiás menetelés során, ami a különböző allergiás betegségek életkor szerinti kialakulásának sorrendjét jelenti, a csecsemő és a kisgyermekkorra jellemző az allergiás bőrgyulladás, amely elsősorban a popsin (pelenka dermatitisz) és az arcon, esetleg a hajlatokban jelenik meg.

Gyakori még az élelmiszer-allergia is,melyre sokszor szintén bőrtünetek hívják fel a figyelmet. A tejallergia tünete lehet még az ismétlődő (nem gennyes) középfülgyulladás is. Különösen akkor legyen gyanakvó a szülő, ha a családban gyakori az allergia.

Ismétlődő légúti betegségek esetén is gondolnunk kell allergiára. A 3-4 éves gyermekeknél ugyanakkor már a klasszikus légúti allergiás betegség tüneteit észlelhetjük: tüsszögés, orrfolyás, orrviszketés, köhögés.

Fenti panaszok esetén gyermekeknél is szükséges az allergiavizsgálat elvégzése, mely történhet vérből, 3 éves kor felett pedig már alkaros bőrteszttel, illetve élelmiszer-allergia esetén terheléses vizsgálatokkal. A tejterheléses vizsgálatot gyakorlott szakember ambulánsan is elvégzi.

Kezelés

Élelmiszer-allergia esetében az allergén élelmiszerek teljes elvonása 3-4 éves kor alatt teljes gyógyulást eredményezhet. Amennyiben a bőrtünetek oka ételallergia, a diéta erre is megoldást hoz.

A kisgyermekkori asztmát az esetek egy részében kamaszkorra kinövi a gyermek. Légúti allergiák esetében tüneti kezelés alkalmazható.

Gyermekek esetében különösen ideális az immunterápia, melynek lényege, hogy a beteg azt az anyagot kapja tisztított formában, fokozatosan növelve az adagot, amire érzékeny. A kezelés ideje alatt a szervezet hozzászokik a korábban tüneteket előidéző anyaghoz, s megtanulja ezt panaszok nélkül elviselni.

Az allergén specifikus immunterápia 5 éves kortól már adható, fájdalmatlan gyógymód, melynek hatására a tüneti kezelésre szolgáló gyógyszerek mennyisége is csökkenthető. A vizsgálatok azt igazolták, hogy ritkábban alakul ki asztma azoknál a légúti allergiás gyermekeknél, akik immunterápián estek át.

Tanácsadás

Allergiás szülők esetében nagyon fontos, hogy a gyermekvállalás előtt nőgyógyász és allergológus szakorvossal konzultálva készüljenek a terhességre. Érdemes kihasználni a várandósság időszakát, ne sajnáljuk az energiát, nézzünk utána és olvassuk el az allergiával kapcsolatos fontos ismereteket, szükség esetén kérdezhetünk a kezelőorvostól is.

Dr. Balogh Katalin
fül-orr-gégész, allergológus, klinikai immunológus főorvos
allergiakozpont.hu

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: email
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!