Keresés
Close this search box.

Legyünk nyáron is a legjobb bőrben!

//

A nyári időszakban is sokat tehetünk bőrünk szépségéért, frissességéért, pláne fontos ez, ha bőrproblémáink vannak. Íme, néhány egyszerű tipp, melynek segítségével a meleg hónapokban is a „legjobb bőrben” lehetünk!

Nyaralás előtti arctisztítás –Ahogyan az előrelátó utazók a bőrüket felkészítik a napozásra, úgy érdemes az arcbőrrel is külön foglalkozni. Legalább két héttel a nyaralás előtt tervezzük be az arctisztítást, így ideje lesz a bőrnek regenerálódni.

Minden bőrtípus számára fontos ez a művelet, hogy megszabaduljunk a felhalmozódott, hámló vagy száraz, érdes tapintású rétegektől, mert így a tiszta, felkészített arcbőr jobban viseli az erősebb napfényt, s a nyár folyamán szerzett barnaság is tartósabb marad. Gondoljunk arra is, hogy a különféle bőrápoló krémek tiszta bőrön könnyebben fejtik ki hatásukat, jobban felszívódnak!

Ha viszont elmarad az arctisztítás, akkor egy mitesszeres, pattanásos bőr esetében előfordulhat, hogy a nap hatására az aknék begyulladnak, úgymond „besülnek”. Az így keletkezett hegek pedig akár tartós nyomokat is hagyhatnak maguk után. Ha tehát szeretnénk egyenletes arcszínnel, a lehető legkevesebb bőrkárosodással hazatérni a vakációról, érdemes előzetesen némi időt szánni a kozmetikai előkészületekre.

Szőrtelenítsünk! – A fürdőruhaszezonban kihagyhatatlan szőrtelenítést néhány nappal korábban, tehát ne közvetlenül az utazás vagy strandolás előtt végezzük, egyrészt az esetleges pirosság miatt, másrészt, mert az irritált bőrbe könnyebben bejutnak a kórokozók. Ha a gyantázást választjuk, figyeljünk arra is, hogy a hónaljban és az intim szőrzetnél a szőr növekedése nem igazán egyenletes, és a bőr érzékenyebb lehet a fájdalomra.

Ne sminkeljünk! – Amennyire lehet, kerüljük a nyaralás alatt a sminket! Napozni semmiképpen sem menjünk kifestve, illetve az esti smink maradványait is gondosan távolítsuk el lefekvés előtt!

UV-védelem – Ne feledjük, a fényvédelem akkor is fontos, ha már lebarnultunk. Érdemes rendszeresen, magas faktorszámú készítményeket alkalmazni, mert a túl sok és fényvédelem nélküli napozás miatt a bőrön erőteljesebben látszanak az öregedés nyomai.Az UV-sugárzás hozzájárul a ráncok és a barna foltok kialakulásához, kifejezettebbé válásához, ráadásul kiszárítja a bőrt, sőt még a hajat is.

Ha tehát nem szeretnénk idősebbnek tűnni a korunknál, jobb, ha megfelelő fényvédelemmel napozunk. Gondoljunk az ajkak és a szem védelmére is! Az arc érzékeny bőrét erős napsütésben széles karimájú kalappal is érdemes árnyékolni.

Hidratáljunk! – A nyári meleg és a napsütés kiszárítja a bőrt, a hidratálás viszont szinte védővonalat húz a baktériumok, a napégés és a szennyeződések előtt. Érdemes ilyenkor nem zsíros, hanem víz- vagy gélalapú arckrémet, hidratálóthasználni, amely E-vitaminban is gazdag. Jó hatású lehet, ha napközben többször arcpermettel hidratáljuk a bőrünket.

A non-comedogenic feliratot is ajánlatos keresni a termékeken, mert ez azt jelenti, hogy nem mitesszerképző, vagyis nem tartalmaz olyan összetevőket, amelyek eltömítenék a pórusokat. Az izzadás és az eltömített pórusok együttesen ugyanis kifejezetten nagy rombolást vihetnek véghez a bőrben.

Napfürdőzés után az egész test „szomjazik”, ilyenkor érdemes kipróbálni a kifejezetten napozás utánra ajánlott termékeket.

Belülről is tápláljuk a bőrt! – A kiegyensúlyozott, zöldségekre, gyümölcsökre, teljes kiőrlésű gabonafélékre, fehér húsokra, halakra és magvakra épített étrendbe nyáron érdemes a lehető legtöbb friss, szezonális, nyers zöldfélét, gyümölcsöt bevezetni.

A bőrnek különösen fontos az A-, B-, C- és E-vitamin, a barnaság tovább fenntartható a béta-karotin (az A-vitamin előnyaga) segítségével, amit táplálék-kiegészítővel és például sárgarépával is bevihetünk.

Peterman Krisztina
gyógykozmetikus mester
dermatica.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!