Keresés
Close this search box.

A nyári hullám után…

//

Az előző két nyár tapasztalatai alapján reménykedtünk, hogy ismét „békés”, vírusmentes nyarunk lesz, melyet egészségesen tölthetünk pihenéssel, kikapcsolódással. Bár korlátozó intézkedések nem nehezítették életünket, ám a nyár folyamán egyre aggasztóbbá vált a fertőzések számának ugrásszerű növekedése. Ezek után milyen őszre számíthatunk?

Míg tavasszal a fertőzések nagy részét még az Omicron BA.1 és BA.2 alvariánsai idézték elő, addig a nyári szezonban már két újabb, a BA.4 és az utóbbi hetekben Európa-szerte dominánssá vált, az eddigieknél is könnyebb és gyorsabb terjedésű BA.5 alvariáns okoz tömeges betegedést.

A tünetek az esetek többségében enyhébb lefolyásúak, a fejfájás például gyakran már a pozitív teszt előtt is panaszt okoz. Ehhez adódik hozzá később a nátha, az orrfolyás, a torokfájás, a köhögés és a fáradtság. A betegek egy részénél rövidebb-hosszabb ideig láz is jelentkezik.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója már a nyár közepén figyelmeztette az országokat, hogy már most tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az őszi-téli időszakra ne alakulhasson ki olyan vírushelyzet, ami az egészségügyi ellátórendszereket túlterhelné.

Javasolta, hogy gyorsítsák az oltási programokat, az emlékeztető oltások beadását, illetve zárt helyeken mindenhol térjenek vissza a maszk viseléséhez.

Tekintettel arra, hogy Európában már júliusban egyetlen hét alatt 3 millió új megbetegedést regisztráltak (ami globálisan az új esetszámok felét adja), illetve a kórházi kezelések száma megduplázódott, ráadásul csaknem 3000 ember halt meg hetente koronavírus-fertőzésben, semmiképp nem lehet már halasztani a gyors és hatékony intézkedéseket.

Szorgalmazta a jelenlegi alvariánsokra is ható vakcinák forgalomba hozatalát és széleskörű alkalmazását.

A zárt helyeken a maszk viselése mellett a hatékonyabb és gyakoribb szellőztetést is megoldandó feladatnak jelölte meg, hiszen véleménye szerint sem a társadalom, sem az egyes nemzetek gazdasága nincs felkészülve egy újabb totális lezárásra, annak minden következményével.

Az inflációs nyomás és az élelmiszer-ellátási gondok ellenére úgy véli, minden kormánynak invesztálnia kell az egészségügyi intézmények stabilitásának fenntartásába, és a vírusveszély közepette is a megfelelő egészségvédelembe. Ennek hiányában a lakosság nem áll készen arra, hogy szembenézzen az őszi-téli időszak kihívásaival.

Minden eszközzel lassítani kell tehát a járvány terjedését az életek megóvása és a súlyos szövődmények megelőzése érdekében. Bár a nyári statisztikák szerint a halálozási adatok közelében sincsenek annak, amit a járvány 2. és 3. hullámában, a tömeges oltások előtt tapasztaltunk, de minden járványügyi mutató emelkedik Európában. (reuters.com)

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon a környező és a többi európai országhoz hasonlóan jelentős növekedésnek indult a fertőzöttek száma. A kisebb településeken e cikk publikálásakor stagnált, míg a nagyobb városokban emelkedett a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja. Több országban már bevezették zárt helyen a maszk viselésének kötelezettségét.

Dr. Kemenesi Gábor virológus a 24.hu-nak nyilatkozva elmondta, szinte biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon is kialakul a járvány újabb hulláma, de hogy ez milyen terhelést jelent majd a kórházak számára és hogyan birkóznak meg ezzel, azt nem lehet előre megjósolni.

Javasolta, hogy ha bármilyen koronavírusra utaló tünetet tapasztalunk, jelentkezzünk háziorvosunknál, csináltassunk tesztet (vagy otthon gyorstesztet), és ami a legfontosabb, a vírus rendkívül gyors terjedésének megakadályozása érdekében a gyógyulásig maradjunk otthon. Egészségesek számára is elengedhetetlen a fokozott higiéniai szabályok betartása.

A legfontosabb a felkészülés, az óvatosság, az emlékeztető oltás felvétele, mely sokak számára a harmadik, de az idős vagy egyéb veszélyeztetett csoportokba tartozók számára a negyedik is indokolt. Javaslata szerint aki eddig Sinopharmot vagy csak két oltást kapott, az mielőbb menjen és kérje a harmadik, lehetőleg mRNS technológiával gyártott megerősítő vakcinát. Szerinte azért lenne ez fontos, mert az idő múlásával, illetve az omikron új alvariánsainak „köszönhetően” erősen gyengül a korábbi védőoltások hatékonysága.

A negyedik oltás hatásáról elmondta, bár még csak kevés emberen lehetett vizsgálni, a jótékony hatása egyértelmű: aki megkapta, az csaknem biztosra veheti, hogy nem fog a fertőzésbe belehalni, tehát életmentő lehet a megerősítő oltás felvétele.

A legfrissebb adatok szerint az EU lakóinak 73%-a kapta már meg a védettséghez szükséges összes oltást. Magyarországon ez az arány csak 63%-os. (24.hu)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!