Keresés
Close this search box.

Hajlékonyság, rugalmasság élethosszig

//

Az emberek általában természetesnek veszik, hogy az idősek csoszognak, hajlott háttal járnak, nem tudnak felegyenesedni, kezüket a magasba emelni, a földre lehajolni vagy esetleg leguggolni. Valóban így kell ennek lennie?

Bár élettani folyamatnak tekinthető az ízületi porcok kopása, az ízületi folyadék mennyiségének csökkenése, de rendszeresen végzett gyakorlatokkal és megfelelő táplálkozással elérhető, hogy ízületeink – a múló évek ellenére is – megőrizzék hajlékonyságukat, rugalmasságukat, hogy mozgástartományunk ne szűküljön be, és ne váljunk mozgáskorlátozottá, azaz „ne rozsdásodjunk be”. Az egészségben töltött, aktív életszakasz tehát meghosszabbítható!

A gondok már az iskolapadban hosszú órákat mozdulatlanul töltve kezdődnek. Fontos ezt intenzív sporttal ellensúlyozni, ráadásul bizonyított tény, hogy a sportoló gyerekek időskorukban nagyobb intelligenciahányadossal rendelkeznek, a mozgás ugyanis serkenti az idegsejtek képződését.

A 30–40 éves korosztály még abban a tudatban hajszolja a pénzt, halmozza a stresszt és a konfliktusokat, hogy örök életű, hogy semmi baj nem érheti őket, pedig számukra is fontos lenne a rendszeres testedzés.

A fizikai aktivitás alapszabályai:

  • Minden alkalmat ragadjunk meg a testmozgásra a hétköznapokban!
  • Ne terheljük túl a szervezetet, inkább gyakran, keveset!
  • Töltsünk napi 30-40 percet tempós sétával, rugalmas talpú cipőben, lehetőleg ne betonon!
  • Ne görnyedjünk, figyeljünk a helyes testtartásra!
  • Előrehajlás helyett térdhajlítással nyúljunk le a földre!
  • Ne cipeljünk nagy súlyt, inkább gyakran és keveset vásároljunk!

Vannak bizonyos gyakorlatok, melyeket érdemes kerülni, mert több a káruk, mint a hasznuk. Nem szabad például hanyatt fekvésben a két lábat nyújtva, egyszerre emelgetni, vagy teljes felüléseket végezni, mert ez komoly nyíróerő a lumbális csigolyák porckorongjaira!

A célzott, egészséges táplálkozás és a stressz csökkentése mellett egészségünk hosszú távú megőrzésének alapfeltétele, hogy beépítsük mindennapjainkba a testmozgást is.

Varga Terézia
gyógytornász (Hévíz)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!