Keresés
Close this search box.

Vajon az allergia tudati kérdés?

//

A természetben évmilliók óta fennálló rend és egyensúly uralkodik. Ez a csodával határos önszabályozó rendszer háborítatlanul működik – ha hagyjuk. De nem hagyjuk. Ennek ellenére időről időre begyógyítja csúf sebeit, amit ejtünk rajta, azaz „öngyógyító képességgel” rendelkezik. De mi a helyzet velünk, az állítólag „legjobban sikerült” teremtményekkel? Hová tűnt belőlünk a rend és az egyensúly? Miért nem működik kezünkben a varázspálca, amit öngyógyításnak hívnak?

Modern korunk nyelvhasználatával élve: az allergia egy tipikus szoftverhiba. Hiába cseréljük ki a számítógép legfőbb, majd legapróbb alkatrészeit, az összes perifériás egységet, át is festhetjük, addig nem működik, míg ki nem javítjuk a hibás programot.

Számunkra is lényegesen egyszerűbb a testünkkel foglalkozni, hiszen sokkal kézzelfoghatóbb – például pollenallergia esetén – egy náthás orr, egy bedagadt, könnyező szem; ezt látjuk, a tüsszögést meg halljuk. Inkább kifelé figyelünk, pollenszűrőt veszünk, parlagfüvet irtunk, bármi sokkal könnyebb, mint mélyre ásni, és önmagunkat nem a tükörben, hanem belülről megfigyelni, megérteni.

Pedig hamar kiderülne, hogy amikor tüsszögni kezdünk, egyre türelmetlenebbek és elégedetlenebbek leszünk, mert nem tudjuk abbahagyni, sőt egyre sűrűsödik. A hisztamintermelés fokozódásától egyre jobban viszket a szemünk, és mi egyre jobban vakarjuk, ettől pedig még idegesebbé, ingerültebbé válunk. Közben egyre csillapíthatatlanabbul viszket a torkunk, fokozatosan dagad be az orrunk, már alig kapunk levegőt, és megjelenik előttünk a légszomjjal, álmatlanul töltött éjszakák réme, de nem időzhetünk e gondolatnál, mert zsebkendő után kapkodunk, hiszen megállíthatatlan folyamként dől orrunkból a vízszerű váladék, és hiába fújjuk, nincs vége, mindig jön az utánpótlás. Kétségbeesés, pánik, tehetetlenség, reménytelenség, és már meg is adtuk magunkat…

Ismerjük jól, az érintettek esetében ezerszer lejátszódott már ez az ördögi kör. Tehetetlenül végigszenvedjük a gyorsuló eseményeket, melyek örvényként egyre lejjebb húznak, mire a megadás fázisába érünk, már teljesen kimerültünk, minden energiánk oda. Tüneteink uralnak minket, hétköznapjainkat, éjszakáinkat, hangulatunkat, egész létezésünket az allergiás szezon alatt.

Játsszunk el pusztán a gondolattal! Mi lenne, ha ez fordítva történne? Ha kezünkbe vennénk az irányítást? Ha mi uralnánk a jól ismert pánikot, ami tünetek sorozatát hozza maga után?

Uralkodni ugyan tudunk mások felett, ám izgalmasabb kérdés, hogy milyen hatalmunk van önmagunk felett?

Ennek kiderítéséhez alapos önmegfigyelés szükséges – jelen esetben allergiával kapcsolatos reakcióink terén. Érdemes feltérképeznünk, hogy milyen helyen és körülmények között, milyen események hatására, milyen lelkiállapotban jelentkeznek, erősödnek vagy változnak a tünetek leginkább.

A finomságokra koncentráljunk, ne a hermetikusan zárt szoba vagy a parlagfűmező szélsőségeire! Minek hatására enyhülnek vagy múlnak el átmenetileg? Helyzetekre, eseményekre, lelki tényezőkre koncentráljunk tehát!

A következő allergiás pánik alkalmával igyekezzünk kívül maradni, és onnan megfigyelni, mi történik velünk, hogyan reagálunk, mit érzünk, illetve képesek lennénk-e – akár kis mértékben is – tudatosan hatni az eseményekre, avagy kiszolgáltatottak vagyunk tüneteinknek.

Ezt követően töltsük fel alaposan energiatartalékainkat bármilyen számunkra elfogadható módon. Energiaszint-emelésre segítségül hívhatjuk az imát, meditációt, jógát, légzőgyakorlatokat, sokféle keleti módszert, szükség esetén kérjük szakember segítségét, ugyanis a cél a folyamatosan magas energiaszint megtartása lesz, ami mai életmódunk mellett embert próbáló feladat.

Tapasztalni fogjuk, hogy magas energiaszinten a tünetek jóval ritkábbak és enyhébbek, ám megszüntetésükhöz résen kell lennünk, ugyanis eleinte mindannyiszor nyakon kell csípnünk az első pillanatot, amikor az allergiás tünetsor jelentkezik.

Nehezebb dolgunk lesz ugyanis, ha menet közben szeretnénk megálljt parancsolni, mert akkor már a jól „begyakorolt” úton, szokásos reakcióink mellett még a hisztamin is rásegít.

Kapjuk el ezért az első mozzanatot, akkor kell a nagy „energiafröccs” és a minden mást kizáró koncentráció, hogy ezúttal másként, nyugodtan, higgadtan reagáljunk. Tudatosítsuk újra és újra, hogy az allergia oka nem környezetünkben, hanem bennünk rejlik!

Megerősítésként gyárthatunk magunknak egy rövid kis imát, autoszuggesszív mondatot, mantrát, amit később gondolkodás nélkül, gyorsan segítségül hívhatunk, ugyanis ilyenkor az időtényező nagyon fontos. Ha nem ijedünk meg, kevéssé tud behúzni a szokásos, önmagát gerjesztő spirál.

„Mutatványunkat” eleinte bizonyára gyakran kell ismételnünk: ha nem is folyamatos, de rendszeresen koncentrációt igényel. Mindez a munka és a hétköznapi tevékenységek során nem mindig sikerül, de ne csüggedjünk az időnkénti kudarctól!

Adjunk magunknak időt, hiszen allergiánk története is jóval hosszabb volt néhány napnál! Gyakoroljunk semleges területen, és csak profiként merészkedjünk majd ki az allergiát kiváltó helyszínre és helyzetbe, például egy parlagfűmezőre!

Emellett adjunk meg magunknak minden létező allergiaellenes segítséget – a megfelelő táplálkozást, gyógynövényes készítményeket, étrend-kiegészítőket, szükség esetén gyógyszert is beleértve –, hogy minél sikeresebben és tartósabban szabaduljunk meg tüneteinktől!

Az önismeret terén továbbhaladva érdemes felkutatnunk és feldolgoznunk allergiás történetünk kiindulópontját, gyökerét, hogy attól végérvényesen megszabadulhassunk – ez jelenthetné ugyanis a sikeres „szoftvercserét”. Ehhez a fontos „időutazáshoz” azonban már feltétlenül kérjük mentálhigiénés szakember vagy pszichológus segítségét!

Forrás: Korkontroll

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!