Keresés
Close this search box.

Voltál már covidos?

//

A korábbi koronavírus-variánsok a legtöbb embernél markánsabb tüneteket produkáltak, így ritkábban fordult elő, hogy észrevétlen maradt. Az Omicron eseténben egyre gyakoribb, hogy ki sem derül az éritett számára, hogy fertőzött.

A Time magazinban megjelent tanulmány szerint ma már az Omicron újabb alvariánsaival fertőzöttek több mint fele (56%) tünetmentes, így nem is tudja, hogy érintett.

Az éremnek azonban két oldala van:

▶ Ez egyrészt jó hír, mivel a koronavírus mutációja során az új Omicron már csak nagyon enyhe tüneteket okoz, amit észre sem vesznek, esetleg megfázás vagy allergia tünetének vélnek az érintettek, avagy teljesen tünetmentesek. Ez a megállapítás főként az oltottakra vonatkozott a tanulmányban.

▶ Másrészt ez azt is jelenti, hogy sokan tudtukon kívül, észrevétlenül terjesztik a vírust, esetleg olyanoknak is, akiknél az komolyabb tüneteket okozhat. Ez a helyzet komoly kihívást jelent a szakemberek számára, akik igyekeznek pontos adatok alapján kontrollálni a vírus terjedését.

Annyit tudunk, hogy a világ minden részéről származó korábbi adatok alapján 25-40% között lehet a tünetmentes SARS-CoV-2 fertőzések becsült aránya.

Ez év január-február folyamán az emberek háromnegyede még nem volt tisztában a fertőzöttségi állapotával, azonban az otthon elvégezhető tesztek elterjedése után már sokkal pontosabb adatok álltak rendelkezésre, ami jócskán növelte a valós fertőzöttek számát.

A kutatók szerint az Omicron esetében a felismert fertőzések relatíve alacsony száma is hozzájárulhatott a vírus gyors továbbadásának a közösségeken belül.

Sokan nem voltak tisztában azzal, hogy aktív fertőzést hordoznak, így nem is tettek semmilyen óvintézkedést, nem történt sem tesztelés, sem megfelelő távolságtartás, izoláció, ennek eredményeként még kevesebb fertőzött is jelentős, népességszintű továbbfertőződést eredményezett.

Forrás: webmd.com
JAMA Network Open: “Awareness of SARS-CoV-2 Omicron Variant Infection Among Adults With Recent COVID-19 Seropositivity”
Time: “Half of People With Omicron Don’t Know They’re Infected, Study Says”

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!