A kutatások azt az eredményt hozták, hogy a magasabb kalóriatartalmú étrend maximum rövid távon vezethet túlsúlyhoz, hosszú távon a kutatások résztvevőinek testtömege visszatért a normálishoz.
Úgy találták, hogy a túl magas inzulinszint vezet súlygyarapodáshoz, a megoldás tehát nem akalóriabevitel csökkentése (noha vannak átfedések), hanem az inzulinszinté. Ez pedig egyrészt alacsony szénhidráttartalmú diétákkal, másrészt nagyobb fegyelmezettséget igénylő rendszeres böjtöléssel érhető el.
A finomított szénhidrátok stimulálják leginkább az inzulin termelődését, tehát azok fogyasztását érdemes korlátoznunk. A fehérjék – különösen az állati eredetűek – szintén növelik az inzulin szintjét, így a másik módszer, ha mérsékelt mennyiségű fehérjét és sok zsírt fogyasztunk. Vizsgálatok szerint a nyugati típusú, szénhidrátdús étrend nagy kiugrásokat és átlagosan is magas vércukorszintet (következésképp magas inzulinszintet) eredményez, a szénhidrátcsökkentett vagy -mentes étrend alacsonyabb és kiegyensúlyozottabb vércukorszintet eredményez, míg a legalacsonyabbat böjtölés árán érhetjük el.
Az alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrend (LCHF: low carb, high fat) nagyon jól „teljesít” (1), ha összevetjük a normál és a szénhidrátmentes diéták által kiváltott glükózválaszt, ráadásul a böjtölés hatékonyságának 71%-át éri el, valódi böjtölés nélkül. Ehhez a szénhidrátfogyasztást valóban alacsonyan javasolt tartani, ennek megfelel például a ketogén étrend. Mindez nem jelent alacsony kalóriabevitelt, hiszen a vizsgálati személyek napi 1750 kalóriát fogyasztottak, tehát éhezésről szó sem volt.
A vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, (2) hogy nem a magas vércukorszint az elsődleges oka az elhízásnak és a cukorbetegségnek. Az inzulin a felelős. (Ezért híznak az inzulinra beállított cukorbetegek.) A fogyás sikeressége teljes egészében az inzulinszint csökkentésén múlik. A kutatási adatok szerint a szénhidrátmentes diéta nagyjából 50%-kal tudja csökkenteni az inzulin szintjét. Ez érthető, hiszen a szénhidrátmentes diéta is tartalmaz valamennyi fehérjét, ami növeli az inzulinszintet. Csak akkor tudnánk azt tovább csökkenteni, ha 100%-ban zsírt fogyasztanánk, ami egy meglehetősen mesterséges elgondolás.
A kutatók szerint az időszakos böjtölés a leggyorsabb és leghatékonyabb módja az inzulin csökkentésének, szerintük ez minden másnap vagy heti 2-3 nap alkalmazva nem is olyan nehéz, mint ahogy a legtöbb ember gondolja.
Mi a különbség a kalóriakorlátozás és a böjtölés között? Az „egyél kevesebbet, mozogj többet” hozzáállás kudarcát az alapanyagcsere lelassulása magyarázza, vagyis hosszabb távon a szervezet spórol az energiafelhasználással, így kompenzálva az alacsonyabb kalóriabevitelt. Amikor pedig az energiafelhasználás a bevitel szintje alá esik, akkor indul meg a jól ismert visszahízás. Tehát ez a módszer sajnos csak rövid távon működik, mielőtt még az alapanyagcsere szintje „bezuhan”. A napi kalóriabeviel korlátozása azért vezet kudarchoz, mert lelassítja az anyagcserét. A hosszú távú fogyás titka, hogy közben meg kell őriznünk az alapanyagcserénket.
Az időszakos böjtölés egy sor olyan hormonális folyamatot indít be, amelyre a sima kalóriakorlátozás nem képes. Az inzulinszint meredeken csökken, megakadályozva az inzulinrezisztencia kialakulását. A noradrenalin szintje nő, így az anyagcsere gyors marad. A növekedési hormon szintje szintén nő, így az izomtömeg fennmarad.
Forrás: Jason Fung: Fasting vs Low Carb és The difference between calorie restriction and fasting, ford. Czárán Judit, a teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
