Akinek kertje van, alig várja, hogy az erősebb fagyok elmúltával kezdhesse a tavaszi munkákat. Nagy értéket jelent számukra, hogy a téli – havazás helyetti – esőzések némileg javítottak a talaj amúgy katasztrofális vízkészletén. Ami van, talán elegendő lesz a tavaszi vetés növekedéséhez mindaddig, míg a nyári forróság és aszály el nem rabolja ismét tőlünk – és a Természettől – az életet jelentő vizet.
Az éghajlatváltozás immár érvénytelenné tette régi mondásunkat, hogy „a májusi eső aranyat ér”! Most már márciusban, áprilisban… és a teljes vegetációs időszakban végig aranyat ér minden csepp víz, különösen ott, ahol nincs mód a locsolásra.
Idén tavasszal (is) sietnünk kell, időt kell nyernünk tehát a megállíthatatlan melegedéssel folytatott versenyben. Csak szegény növények nem tudják, hogy nekik is gyorsabban kellene csírázniuk és növekedniük, ha termést akarnak érlelni úgy, ahogy tavaly a kukoricának a legtöbb helyen nem sikerült.
Másoknak máshol kell sietniük, hogy lépést tartsanak az egyre nehezedő gazdasági feltételekkel, növekvő alapanyag- és energiaárakkal, melyek vállalati szinten a gazdaságosság, az egyén szintjén pedig a megélhetés kérdését feszegetik.
Az össztársadalmi, általános nagy sietség, igyekezet, leterheltség, időhiány közepette azonban mégis itt a tavasz! Napjai megállíthatatlanul mennek előre, azaz fogynak, és ha nem vagyunk résen, nélkülünk fognak elmúlni, majd egy teljes évet várhatunk, hogy újra részesei lehessünk.
A nagy sietség még szigorúbb és racionálisabb időbeosztásra sarkall mindenkit, folyton feladatmegoldásban vagyunk, gyakran emberfeletti teljesítményt kell produkálnunk, azonban a kipipálandó feladatok listájáról semmiképp ne feledjük ki a következőket:
ÉN – SZABADIDŐ – PIHENÉS – LAZÍTÁS, FELTÖLTŐDÉS A TERMÉSZETBEN!
Ne feledjük, a természet nagyon jól megvan nélkülünk, mi viszont – hosszú távon – annál kevésbé, Nélküle!
A napközbeni rohanás során alig várjuk az estét, hétközben a hétvégét, évközben a tavaszi, nyári vagy téli szünetet, szabadságot. Eközben a MI napjaink telnek, a MI életidőnk pereg! Nem adhatjuk ki kezünkből a döntést, hogy MIVEL, HOGYAN teljen!
Adjunk magunknak legalább néha IDŐT, válasszuk legalább néha az ÉLETET, a NAPSÜTÉST, a SZABADSÁGOT!
Egyetlen más évszakban sem tapasztalható meg ennyire a Természet kirobbanó energiája – TÖLTEKEZZÜNK hát belőle, minél gyakrabban! Vegyük észre, éljünk meg a TAVASZT, annak minél több pillanatát, mielőtt elmúlik!
Amit sikerült megragadnunk belőle, az már a MIÉNK! Senki el nem veheti – legalább ezt!
Derűs és boldogságos tavaszi pillanatokat kívánok minden kedves Olvasónknak!
Illésné Hoffer Adrienne
