Fizikai munka helyett szellemi munka
1959-ben Peter Drucker menedzsmentszakértő megjósolta, hogy 50 év múlva drámai változások következnek be a munka természetében. A „tudásalapú munka” kifejezést használta arra, amikor majd a munkaeszközünk a két kezünk helyett az agyunk lesz. És valóban, napjainkban egyre több munkafolyamat a mentális képességekre, az elemző- és koncentrálóképességre épül. Mindez egyre nagyobb kihívás elé állítja az agyat, és egyre kevesebbet bíz a testre. Így egyre inkább az elme az, ami áldozatává válhat a munkahelyi veszélyeknek, s valóban, egyes felmérések szerint napjainkban a stressz, a depresszió és a szorongás felelős a táppénzes napok kb. 50–60%-áért.
Mivel a munkavállalók agya egyre meghatározóbb szerepet játszik a termelékenység alakulásában, megvizsgálták, mi foghatja vissza az agy teljesítményét. Így került a figyelem középpontjába a stressz.
Selye János az 1930-as években fogalmazta meg a „stressz” első meghatározását. Azóta számos kutatás bizonyítja, hogy akut stresszreakciót sok minden kiválthat. Kiderült például, hogy a bungee jumpingolók közvetlenül ugrás után inzulinrezisztensek lesznek.¹ Valódi fenyegetettség esetén az időszakos inzulinrezisztencia lehetővé teszi, hogy a cukor eljusson a terhelés alatt álló agyba. Az egészséges, akut stresszreakció azonban többnyire időleges, a stresszhelyzet elmúltával megszűnik.
Strukturális változás
Ma már több kutatás bizonyítja, hogy a krónikus stressz akár az agy struktúráját is megváltoztathatja.
Az első ilyen vizsgálatokban Ivanka Savic és kollégái a svéd Karolinska Institute-tól² és a Stockholmi Egyetemről MRI képalkotó eljárásokkal összehasonlították a munkájuk miatt krónikus stresszben szenvedő emberek agyát egészséges, kevésbé stresszes személyek agyával. Azt találták, hogy különbségek voltak a két csoport figyelemért, döntéshozatalért, memóriáért és az érzelem feldolgozásért felelős agyi területei között. A stresszes személyek prefrontális agykérge vékonyabb volt, amygdalája vastagabb. A prefrontális kéreg elvékonyodása az érzelmek szabályozásának zavarával jár, a vastagabb amygdala pedig fokozottabb félelmi válaszokat eredményezhet.
A kutatók 3 hónapos stressz-rehabilitációs programot követően újra megvizsgálták az érintettek agyát, és kiderült, hogy a prefrontális kéreg elvékonyodása visszafordult, tehát a romló tendenciát a stressz okozta. Más vizsgálatok pedig azt találták, hogy ha a szervezetben a stresszhormon, a kortizol szintje magas, az romló memóriával³ és bizonyos agyterületek zsugorodásával jár már viszonylag fiatal korban is.³
Ezek a változások részben az agy rugalmas alkalmazkodási képességének a következményei. Harc közben például a megnövekedett érzelmi reakciók növelik a túlélés esélyét, míg a jobb kognitív működés nem jár plusz előnnyel. Az agy újra-kalibrálása a hatékonyság növelése céljából tehát megmentheti a harcoló katona életét. Egy olyan munkahelyen azonban, ahol fontos a jó koncentrálóképesség és összetett döntéseket kell hozni, az érzelmi irányítottság és a munkamemória csökkenése visszafogja a teljesítményt. Ilyen esetben az agy struktúrájának a megváltozása rossz alkalmazkodást jelentene.
Az agy bizonyos értelemben olyan, mint egy előrejelző gép, amely aktívan pásztázza a környezetét, hogy létrehozza számunkra a valóság érzékelt képét. Ha bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot vagy a kontroll hiányát érzékeli, azt úgy tekinti, hogy a valóságról alkotott modellje hibás, és erre stresszel reagál.⁴
Azt, hogy mennyire vagyunk stresszesek, genetikai és epigenetikai tényezők, egyéni hajlam, gondolkodás- és viselkedésminták és az illető korábbi életútja is befolyásolják.
Hajlamosak vagyunk például alábecsülni a városi élet bizonyos aspektusainak a stresszkeltő hatását. Az állandó zaj, a tömeg, a gépkocsik végtelen áradata megszokott, de folyamatos stresszt jelent. A természettel való találkozás ugyanakkor gyorsíthatja a stressz utáni felépülést és javíthatja a stresszmarkereket (vérnyomás, kortizol).⁵
A mentális stressznek nincsenek látható fizikai következményei, viszont az agy túlerőltetése teljesítménykorlátozó tényező éppegy olyan korszakban, mikor a fizikai terhelést egyre inkább a mentális terhelés váltja fel.
Ebben az ún. információs korszakban igencsak ideje lenne a krónikus stressz problémájának lényegesen több figyelmet szentelni.
A krónikus stressz olyan, mint a levegő, körülvesz minket, benne éljük életünk hétköznapjait, ezért csak akkor tűnik fel – például erdőben sétálva –, amikor nincs.
Forrás: Dr. Mithu Storoni Phd., The stress solution, ford. Czárán Judit, a teljes cikk a forrásmegjelölésekkel a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
Hivatkozások:
1. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
2. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
3. https://n.neurology.org/
4. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
5. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
