Első lépésként azonosítsuk magunkban, hogy stresszevők vagyunk-e! Figyeljük meg, mikor és miért nyúlunk az étel után! Tegyük fel magunknak néhány fontos kérdést!
- Akkor eszem, ha valami erősen hat rám, ha erős érzelmeim keletkeznek?
- Gyakran valódi éhségérzet nélkül, rendszertelenül kezdek enni?
- Ha stresszhelyzetben vagyok, jellemző, hogy „jutalmazó”, „megnyugtató” ételeket kívánok, vagyis cukorban, szénhidrátban gazdag élelmiszert?
- Előfordul, hogy csak rövid ideig érzem magam jobban, ha csillapítottam a rám törő éhséget?
- Előfordul, hogy a „falások” után szégyellem magam, bűntudatot érzek?
- Problémásnak tartom az étkezési szokásaimat, esetleg a testsúlyomat?
Ha a kérdések nagy részére igen a válasz, akkor tényleg előfordulhat, hogy stresszevés áll a háttérben, aminek biológiai alapja is van.
Valóban megéhezünk?
Amikor stresszhelyzetben vagyunk, kortizol hormon szabadul fel a szervezetben, aminek hatására megéhezhetünk.
Ilyenkor a probléma megoldása nem az, hogy bekapunk egy nyugtatót vagy teletömjük magunkat édességekkel!
Hirtelen kialakult éhségünket ilyen helyzetben egészségesebb, vitamindúsabb falatokkal is csillapíthatjuk. Vegyük azonban ilyenkor is figyelembe az esetleges ételallergia, ételintolerancia miatt nem fogyasztható, illetve helyettesítendő ételféleségeket! Érdemes tudnunk, hogy gyakran meg is tanítjuk magunkat a túlevésre.
Muszáj annyit enni?
Ezt akérdést teszi fel könyvében David A. Kessler, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) volt elnöke. A szakember szerint annak, hogy nem bírunk gátat szabni az étvágyunknak és sokszor szenvedéllyé válik az evés, számos oka lehet.
Az egyik az ételben lévő olyan anyagok, amelyek elősegítik az effajta függőség kialakulását. A különlegesen ízletes ételek csábítása ugyanis megváltoztatja az agy működését, arra kondicionál, hogy folyamatosan keressük az ingert. A cukor, a zsír és a só kombinációja idővel a tudatos ellenállásra való képességet is legyőzheti, és kialakul az úgynevezett kondicionált hiperevés. Ennek a viselkedésnek azonban lelki alapjai is vannak, hiszen sokaknál a stressz, az erősnek megélt érzelmek (például szomorúság, harag, kilátástalanság érzése) fokozzák az evésre való késztetetést. Vagyis a stresszevés egyfajta öngyógyításként is működik, de ez nyilvánvalóan nem jó megoldás.
A stresszkezelés tanulható
Amennyiben stresszesnek érezzük magunkat, tartós megoldást valójában csak az hozhat, ha mélyebben, a gyökereinél kezeljük a problémát.
A stresszevésnél fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: egyfajta szokássá vált, hogy stressz esetén enni kezdünk. Idővel – ahogy az idegpályák összekötik a hangulatváltozást az evés élményével – az asszociáció még erősebbé válik. Ezt az ördögi kört kell megtörnünk olyan jól használható technikákkal, melyek gyorsan bevethetők stresszhelyzetekben.
Figyelnünk és azonosítanunk kell tehát a mindennapokban jelentkező stresszfaktorokat és azok hatásait. Az önismeret fejlesztése, a józan ész és a rendszerezés hármasára épülő módszerrel segíthetünk a mindennapi életben betöltött szerepek, feladatok, vágyak között rendet és harmóniát teremteni, és ezúton kezelni a stresszt, amihez számos – kevésbé egészségtelen – stresszoldó módszert is segítségül hívhatunk.
Ennek tulajdonképpen csak „pozitív mellékhatása” a stresszevésnek, mint működési módnak a lecserélése hatékonyabb megküzdési stratégiákra.
Dr. Révay Edit
életmód-orvos
Életmód Orvosi Központ
