Keresés
Close this search box.

Téli hideg: tréning a bőrnek is?

//

Az évszakok változásával együtt nemcsak a ruhatárunkon, hanem a napi bőr- és szépségápolási rutinon is változtatnunk kell időnként. A téli nyirkos hideg, majd a fűtött szobák száraz levegőjének váltakozása ugyanis jelentős megpróbáltatást okoz bőrünknek.

Ahogy csökken a kinti hőmérséklet, 8 °C körül már jelentősen romlik a faggyúmirigyek működése, így a bőr felszínén lévő lipid réteg elvékonyodik, vízvesztése fokozódik, a bőrfelszín szárazzá, repedezetté válhat. Míg nyáron a fényvédelemé a főszerep, addig a hideg idő inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a hosszú téli időszakra.

Ekkor időszerű az évi két mélyhámlasztás közül az egyik elvégzése, mellyel felfrissíthetjük a bőrt, és enyhíthetjük a rajta létrejött pigmentfoltok, szeplők, májfoltok vizuális hatását. A kezelés azért is fontos, mert a korábbi meleg időszakban a fokozott verejtékezés és az UV-sugárzás hatásai ellen a bőr megvastagodással védekezik, ami leginkább az arcon észrevehető. A mélyhámlasztással a ráncok mélysége csökkenthető.

Ne feledjük, a bőr szerkezete az életkorral együtt változik. Az idő előrehaladtával egyre inkább a bőrszárazság okoz problémát. Fontos kulcsszó ilyen esetekben is a hidratálás, a bőr elvesztett nedvességtartalmának pótlása. Ehhez javasolt az olajos fürdők, rejuválók, pH-semleges készítmények és testápolók használata. Utóbbit – a jobb felszívódás érdekében – fürdés után, még a nedves bőrbe masszírozzuk be!

Komolyabb bőrszárazság esetén, a bőr lipidrétegének pótlásához szükség lehet esszenciális zsírsavakat (pl. linolsav, ceramidok), illetve gyulladáscsökkentő vitaminokat (pl. E-vitamin) tartalmazó készítményekre is. Válasszunk olyanokat, melyek természetes alapanyagból, alacsony illó- és illatanyag-tartalommal, konzerválószerek nélkül készülnek.

Ne feledkezzünk el a belső hidratálásról sem: igyunk napi 1,5-2 liter tiszta ásványvizet!

Peterman Krisztina
gyógykozmetikus mester
dermatica.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!